Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970
1970. január. 15., 3. Rendes kari tanácsülés
viszonyukban példát mutató magatartást tanúsítottak bebizonyították szeretetüket és hűségüket népköztársaságunk és dolgozó népünk iránt. Az 1969-ben végzett gyógyszerészek közül tanulmányi szempontból az alább felsoroltak feleltek meg az idézett miniszteri utasításban előirt feltételeknek 1. / Légrádi Sándorné sz. Marofka Ágnes. Érettségi eredménye kitűnő. Egyetemi tanulmányai során minden szigorlata jeles, kollokviumai, 111* gyakorlati minősítéseinek 91.5 %-a jeles minősítésű volt. Jó minősítést az I.év I.félévében orosz nyelv, a II.év I.félévében növénytani, a 17.év II.félévében gyógyszertechnológiai gyakor latból, ill* tudományos szocializmus kollokviumon kapott. Államvizsgáját szintén jeles eredménnyel tette le. Előbb a Szerves Vegytani Intézetben volt tudományos diákkörös, majd a Gyógyszerészi Kémiai Intézetben demonstrátor. II. éves korában a szerves kémiai tanulmányi versenyen IV., III.éves korában pedig a gyógynövény és drogismereti versenyen II.helyezést ért el. Szorgalmas, jó felfogású hallgató volt, aki rendszeres tanulással, megbízható munkájával érte el jó eredményeit. Nem volt a KISz-nek tagja, de a közösség munkájában és megmozdulásaiban részt vett. Nyáron építőtáborban dolgozott, a kollégiumban alapközösségi vezető volt* 2. / Soós Gyöngyvér* Érettségi eredménye kitűnő. Egyetem tanulmányai során is mindvégig kitűnő volt. Államvizsgáját szintén jeles eredménnyel tette le. Tudományos diákköri tagként először az ELTE Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézetben, majd a Gyógyszerészi Kémiai Intézetben dolgozott. Ez utóbbi helyen demonstrátorként is dolgozott. 1968/69.tanévben az Országos Tudományos Diákköri Konferencián előadást tartott. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen analitikai tanfolyamot végzett. Igen alapos tudásu, értelmes, kiemelkedő képességű hallgató volt* aki a gyakorlati munkában is kiváló. III. és IV.éven Népköztársasági Tanulmányi Ösztöndijat kapott. 1960. óta KISz-tag. Az évfolyam tanulmányi felelőse, a kari bizottság tagja, a kollégiumban alapközösségi vezető volt. Társai mind az elért eredményeit, mind a végzett közösségi munkáját értékelték. Oklevelének megszerzése után az Országos Bőr és Nemikortani Intézetbe került gyógyszerésznek