Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1969-1970

1969. december. 4., 2. Rendes kari tanácsülés

~ 2 ~ A harmadik részben a bomlás mechanizmusát tanulmányozta. A 15 féle különböző összetételű injekció előállítása után meghatározta papir­és vékonyrétegkromatográfiával, hogy a pH 3-as közegben hő, fény és oxigén hatására milyen be ml ás termékek keletkeztek. Azonosította a tiamin tiotiazolont, amely egyes irodalmi adatok szerint a vizsgáit körülmények között nem keletkezik. A következőkben a bomlás kinetikájának tanulmányozása során többek között meghatározta a bomlás rendüségét, az elszineződésvalamint a fluoreszcencia képződés sebességét és a különböző terheléssel elő­idézett bomlásoknál a reakciósebességi állandókat, xk savkatalizátor, báziskatalizátor, Valamint az ionerősség hatásának és a fémionok kata­litikus aktivitásának vizsgálatát is elvegezte. Az ötödik részben a Bl vitamin injekció gyártástechnológiáját dolgozta ki. A stabilizálási kísérletek során a tisztított MLapain ágból antioxidánsok és hidrolízist gátló anyagok alkalmazásával 9 féle injekciót állitott elő és ezeke + hőterhelésnek vetette alá- Az eloicatok közül kiválasztotta azt, amely vizsgálatai szerint a legjobban biztosítja a hatóanyag stabilitását és ezt javasolja alkalmazni, az igy előállított injekciók lejárati idejére vonatkozóan gyorsított stabilitási vizsgálatot végzett és meg­állapította, hogy az 5/6-os hatóanyagcsökkenés 25°C-on csak két és fél év alatt következik be. m.eghatáro-A disszertációval kapcsolatos észrevételem: "A kvantitatív zások pontosságának és kivitelezhetőségének vizsgálata, az alapanyagok szennyezettségi fokának kvantitatív értékelhetősége” c. fejezetben /57.oldal/ alkalmazott alkalimetriás titrálásnál, a kloridtartalom meg­határozásnál és a szilikowolframs avas titrálásnál a végpont meghatáro­zására elegendő lett volna vagy az indikátoros, Vagy a műszeres végp.;r'' jelzés is. Mindkettő alkalmazása - bár analitikai szempontból érdekes technológiai jellegű témáról lévén szó, megnövelte a vizsgálatok amúgy is nagy számát. Fenti észrevételen a disszertáció lényegét nem érinti. Tarjányi Sándor doktori értekezését tudományos és gyakorlati szempontból egyaránt érté­kes munkának tartom, az irodalmi- részben gyakorlatilag teljesen össze­gyűjtötte a Bl vitamin stabilitásara és 'bomlására vonatkozó adatokat. a kísérletes rész felépítése logikus, mert a tényleges okot kereste a Bq_ vitamin bomlására vonatkozóan, vagyis, hogy az egyes gyári charis­okban a nem megfelelő stabilitásnak mi az oka. Ezért vette olyan alapos vizsgálat alá az egyes alapanyagokat. A szennyezések jelenlétét i.s iga­­rolia papír- és vékonyrétegkromatográfiával, a ndhéz-fém jelenlétét pedig spektroszkopcs vizsgálattal. Ezek eltávolítására több eljárást is javasolt. A bomlást befolyásoló tényezőket olyan körülmények között vizsgálta, ami a gyári előállítás és tárolás során ténylegesen fenn­állnak. A stabilitást befolyásoló tényezőket a kinetikai módszerek széleskörű felhasználásával tanul: áoyozta. Az injekciók stabilizálására többféle anyagot próbált ki és végül olyan gyártástechnológiai el.'Ura tot adott meg, amely az adott lehetőségek között a készítmény légy b stabilitását biztosítja. Predikciós vizsgálattal igazolta, hogy az la megadott előirat a Bg Vitamin injekció tárolhatóságát hosszabb időre biztosítja. Összeségében a benyújtott disszertáció megfelel azoknak a követelmények' nek, amelyeket a gyógyszerészdoktori értekezésekkel szemben támasztunk Ennek alapján javasolom a tisztelt Karnak a doktori értekezés elfogadón és Tarjányi »Sándornak szigorlatra való bocsátását. Budapest, 1969.novemben 19. űr.Zalai Károly o,k( egyetemi adjunktus

Next

/
Thumbnails
Contents