Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1968-1969

1968. december. 14., 3. Rendes kari tanácsülés

5 -szerkezeteknél ez köz Ismer ten már régen érdekes megállapításokat hozott. Ige a értékes a termo gr avJ me tr iával elért eredménye is. Az egész dolgozat a szerző igen széles skálájú olvasottságát és gyakorlatát mutatja. Az összes preparativ munkán kívüli szerkezet­­vizsgálati módszereket q maga végezte el és maga értékelte is ki. De ugyancsak a szerző szakavatottságát dicséri az a tény is ; hogy nem túlzottan nagy számú vegyületet állitott elő, de ezeket nagyon megfontoltan és amellett oly helyes kézzel választotta ki, hogy aránylag csekély vegyületből nagyon alapvető megállapításokat tett. Meg vagyok győződve róla, hogy a tudományos közleménye, melyet ebből Írni készül, igen komoly tudományos visszhangot fog kelteni. Mivel úgyis publikáció lesz a dolgozatából, ezért feltétlenül szük­séges, hogy bizonyos fogalmazási előírásokra mutassak rá, és ezeket a szerzővel közölni is kívánom» De előre kijelentem, hogy ezek nem vontak le semmit sem a dolgozat értékéből. A szerző nem egy Ízben rezonancia hibridekről beszél, de ezek között nem a határszerkeze­teket jelölő szokványos kétvégü nyilat ábrázolja, hanem a reverzi­bilis folyamatokra jellemző jelölésmódot alkalmazza. A szerző nem egy Ízben az átrendeződéseket a határszerkezeteken keresztül áb­rázolja, mely az érti ;t ős éget ugyan könnyíti, de ki kell hang­súlyozni, hogy ezek egy része, mint aktivált állapot, csupán hipo­tetikus. Ezért nagyon helyesnek vélném a jelilésmódoknak és a hozzátartozó szövegeknek, megfontoltabb fogalmazását, és a szövegnek helyenként magyaráz.' kiegészítését.» A szerző ugyanis bizonyos tautomer elmozdulásokat észlelt és ezeket stabil dezmotrop formában mutatott ki. Összefoglalva mondanivalóimat, megállapítható, hogy a dolgozat igen értékes uj megállapításokat tett és a. szerzőnek sikerült preparativ utón stabil aroma" T,-ít rónát anionokat előállítani. A dolgozatot "summa cum lat de" eredménnyel fogadom el. Budapest, 1968 daceub* ' ~ én PH Dr.Clauder Ottó s.k. egyetemi tanár

Next

/
Thumbnails
Contents