Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1966-1967
1966. november. 29., 2. Rendes kari tanácsülés
- 18 -н Dékán: Az a célúk, hogy a disszertánsok színvonalas értekezést készítsenek, e felett őrködni kötelességük. Kiváltkép gondosan kell eljárni egy alakuló félben lévő tudományág, s szervezés esetében, nehogy a felhasznált szaktudomány alkalmazása dilettáns módon történjék. Dékán: Kérdezi, van-e még valakinek hozzászólása az elhangzottakhoz? Minthogy nincs, nyilt szavazásra bocsátja Egervári Lászlóné gyógyszerész téma elfogadását. A Kari Tanács a témát egyhangúlag elfogadja. Dékán: Kérdezi, van-e valakinek bejelentése, indítványa? Halmai: Tisztelt Kari Tanácsülés! A legutóbbi ülésen nem tudott megjelenni, mert beutalóval üdülni volt. Ezen a Kari ülésen szerepelt a jelentése, amelyet ő állitott össze, a Kar professzorainak ideológiai konferenciájáról, és ezt tárgyalta a Kari ülés. Ennek egyik pontját Burger docens kolléga, aki sajnálatos módon most nincs itt, kifogás tárgyává tette. Erre szeretne reflektálni, hogy az a mondat hogyan került bele a jelentésbe. Burger docens a Kari ülés jegyzőkönyve alapján azt a kitételt tette szóvá, ami a következőképpen hangzik: "Passzivitásuk feltétlenül jószándéku, amit részben elég nagy elfoglaltságuk és a szakmában elterjedt szervilis magatartásuk is tükröz." Burger docens ezt kifogásolja és felháborítónak tartja, indokolja azzal, hogy talán akad még a szakmában olyan, aki szervilis magatartást tanusit, de ezt nem lehet általánosítani, ezért furcsának tartja, hogy ilyen megjegyzés bekerülhetett egy jegyzőkönyvbe, mert akkor hogy várhatnak a felsőbb szervektől megbeesülést. Az idézett mondatot a KISz jelentéséből vette szóról-szóra és ezt nem a végzett gyógyszerészekre, hanem a hallgatókra vonatkoztatta a KISz. Az feltétlenül javítandó, hogy nem a szakmára vonatkozik. Burger docens megemlíti továbbá, hogy a gyógyszerészek a náépfrontbizottságokban, á tanácsokban és egyebütt milyen eredményes munkát végeznek és milyen megbecsülést szereznek maguknak és a szakmának. Kéri a Kari Tanács tagjait, szíveskedjenek tudomásul venni, hogy' a kifogásolt megjegyzést a KISz jelentéséből vette szóról-szóra és a szakma helyett a Kar hallgatóit kell alatta érteni. IV. Bejelentések, indítványok.