Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1966-1967

1966. november. 29., 2. Rendes kari tanácsülés

3 -Napirend : I. Miniszteri és rektori leiratok Dékán: Jelenti, hogy a Gyógyszerészképzési Bizottság, az Eü. Minisztériummal egyetértésben, megtárgyalta és elfogadta a III-IV. év tantervére vonatkozó re­formjavaslatot is, amelynek jóváhagyása folyamatban van. A megbeszélés során az az álláspont alakult ki, hogy szűnjön meg az eddigi osztályozott gyakorlati jegy rendszer, és helyette "igen eredményes", "eredményes" "elvégezte" bejegyzéssel minősíttessék a gyakorlat. Tekintettel arra, hogy az I.éven már a reformtanterv­­nek megfelelően folyik az oktatás, igy az I.évesek esetében e félév végén már az emlitétt módszert kell alkalmazni. Ez Eü.Minisztérium erre vonatkozó leira­tát a napokban kapták meg a körlevélben közölni fog­ják az I.éves oktatókkal. A II.éven és a felette lévő évfolyamokon az eddigiek szerint, tehát osztályzással történik a minősítés. Dékán: Jelenti, hogy a Természettudományi Karon folyó kémiai oktatás problémájával f.évi október hó 15.-én Vedres miniszterhelyettes elvtérssal meg­beszélést hivott össze az Eü.Minisztériumban. Ennek során megállapitást nyert, hogy a Hőgyes tömb erre a célra kiszemelt épületrésze laboratóriumok kiala­kítására nem alkalmas. Felmerült az a gondolat, hogy a volt Kossuth Akadémián kerüljenek kialakításra laboratóriumok. E tárgyban november hó 9»-én meg­beszélés volt a Rektor urnái, amelyen Vedres minisz­terhelyettes elvtárs mellett Szabó professzor ur is2 részt vett. Megállapodás született, hogy kb. 320 ni területen két 45 személyes laboratórium, külön büzös­­laboratórium, egy mérlegszoba, amelyben apróbb műszerek is elhelyezhetők, megfelelő raktár és mosogatóhelyiség kerül kialakításra. Ezenkívül laboránsi, ill. anyag­kiadó helyiség és az asszisztensek részére tágas iroda­­helyiség épül. A laboratóriumok üzemeltetése, asszisz­tenssel való ellátása továbbra is a természettudományi Karhoz tartozó Szervetlen és Analitikai Kémiai Intézet­nek a feladata. Az asszisztensek kutatási munkájának lehetősége továbbra is a Muzeum kőrúton marad. Szabó professzor ur a tárgyalások során a legnagyobb megértés­ről tett tanúságot. Amint a részletes kidolgozott tervek készen állnak, a Kari ülésnek bemutatja. A tervek kidolgozásához Laszlovszky docens szolgáltatott irányelveket, az érin­tett oktatók bevonásával és a dékánnal is megkonzultálta. Tudomásul szolgál

Next

/
Thumbnails
Contents