Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1966-1967
1966. október. 8., 1. Rendes kari tanácsülés
22 IV. D'oktori .jelentkezések elbírálása és doktori értekezés elfogadásának megvitatása. Dékán: Felkéri Pandula professzor urat, hogy a benyújtott doktori jelentkezéseket szíveskedjék előterjeszteni. Pandula: Kovács Béla gyógyszerész, egyetemi tanársegéd oklevelét 1959-ben szerezte meg kitüntetéssel. Oklevelének megszerzése után 1961 október 1-ig a Szerves Vegytani Intézetben dolgozott, mint gyakornok, majd 1963 május 1-ig az Sü.Min. Gyógyszerészeti és Műszerügyi Főigazgatóságán, ettől kezdve a gyógyszerészeti Intézetben tanársegéd. Főtárgyként a Gyógyszerészeti technológiát, melléktárgyként a Gyógyszerhatás tant és a Politikai gazdaságtant választja. Tanulmányi eredménye I.évben kitűnő, a többi három évben jeles volt. A fő és melléktárgyak tanárainak Írásos elvi hozzájárulását, valamint munkahelye pártoló javaslatát benyújtotta. Disszertációjában egy uj intesztinoszolvens bevonószer gyógyszertechnológiai alkalmazásának vizsgálatával kiván foglalkozni. Az Oktatási Bizottság nevezett disszertánsi felvételét javasolja. Dékán: Kérdezi, kiván-e valaki az előterjesztéshez hozzászólni? Minthogy nem, titkos szavazásra bocsátja Kovács Béla egyet, tanársegéd doktorjelölti felvételét. Dékán: Megállapítja, hogy beérkezett 10 szavazat, amely mind igent tartalmaz, tehát a Kari Tanács egyhangúlag elfogadja Kovács Béla tanársegéd disszertánsi felvételét. Pandula; Kutasi Mmhályné sz .Varga Julia gyógyszerész oklevelét 1959-ben nyerte el Szegeden. 1964-ig Komlón dolgozott előbb mint beosztott, majd gyógyszertárvezető. 1964 novemberé óta a Fővárosi Tanács Gyógyszertári Központjánál dolgozik, mint beosztott gyógyszerész. Főtárgyként a Gyógyszerészeti technológiát, melléktárgyként a Mikrobiológiát és a Politikai gazdaságtant választja. Tanulmányi eredménye mind a négy évben jó volt. A fő és melléktárgyak tanárainak Írásos elvi hozzájárulását, valamint munkahelye pártoló- гц-