Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1965-1967

1966. április. 30., 4. Rendes kari tanácsülés

Tudja, hiszen erről beszélt Zalai adjunktus úrral, hogy nincsenek a létszámot illetően pontos adatok visszamenően. Valahogy mégis jobban alá kellene támasztani a Gyógyszertárnak a létszámnövelés iránti jogos igényét. Most újabb ágylétszám gyara­podásról van szó, amelynek az ellátását az Egyetemi Gyógyszertár fogja végezni, ez feladat gyarapodást jelent és ezt csak nagyobb létszámmal képes megfele­lőképpen megoldani. Воgina: A maga részéről régebben, kb. 3-4 éves fog­lalkozik közvetlenül az Egyetemi Gyógyszertár prob­lémáival. A Gyógyszertár a Gazdasági Igazgatósághoz tartozott, hangsúlyozza, helytelenül, éppen ezért vetődött fel az a gondolat, hogy helyére tegyék és helyesen a Karhoz került a Gyógyszertár. Azonban a mindennapi munkában közvetlen kapcsolatot kell fenn­tartani, miután a Gyógyszertár az elvégzett szakmai munkája mellett eléggé kiterjedt pénzügyi tevékeny­séget is kifejt és mondhatná azt, ami egybként a jelentésből is kitűnik, a Gyógyszertár egy egészen mj területre vitte át ezt a gazdasági mmunkát, amelyet helyes kifejezéssel gyógyszerész üzemgazda­ságnak nevezhetnek. Ezt azért szeretné hangsúlyozni, mert ismert, pl. műszaki vonalon, hogy a mérnökök is üzemgazdasági területen bővitik szakmai ismereteiket és ez talán egy olyan kezdeményezés, ami követendő példa is lehet gyógyszerészi vonalon. A jelentés, amint Pandula professzor ur megállapította, teljes és igyekszik áttekntő képet nyújtani az Egyetemi Gyógyszertár munkájáról. Az Egyetemi Gyógyszertár létszámproblémái nagyjából ismertek. Az 1957-es forgalmi adatokat, 100 /Ь-пак véve, az 1965-ös ennek majdnem háromszorosa, úgy­hogy feltétlenül indokolt a létszámigények pontosabb felmérése, a lehetőségekhez mérten azok kielégítése. Szeretné azonban tájékoztatni a tisztelt Kari Tanács­ülést, hogy ebben a témában Zalai adjunktus úrral felkeresték a Minisztériumot és próbáltak létszám­­erősitést kérni. A mostan végrehajtandó létszám­­csökkentés miatt azonban jelenleg ennek aktualitását nem lehetett úgy kidomborítani, hogy biztosítani lehetett volna valamit is. Az Egyetemnek 15 fő lét­számcsökkentést kell megvalósítani május l.-e és junius 6.-a között. Tehát létszámigény kielégítésről csak ez után tárgyalhatnak majd hatékonyan. Szeretne egy-két olyan tevékenységi tényezőre rámutat­ni, amely azt hiszi szerénységből nem került bele a jelentésbe. Korábban észrevételezték már, hogy a gyógyszertár jelenlegi gazdálkodási rendje nélkülözi a megfelelő nyilvántartásokat. Ezért javasoltág, hogy a Gyógyszertárat a legkorszerűbb nyilvántartási rend­szerrel lássák el és ennek érdekében el is készítettek

Next

/
Thumbnails
Contents