Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1964-1965

1965. március. 27., 4. Rendes kari tanácsülés

28 -п Dékán: Kérdezem, kiván-e az előterjesztéshez valaki hozzászólni? Minthogy nem, titkos szavazásra bocsátja Dr.Fischer Györgyné gyógyszerész doktori jelentkezésének el­fogadását. Dékán: Megállapítja, hogy beérkezett 11 szavazat, amely mind igent tartalmaz, tehát a Kari Tanács egyhangúlag elfogadta dr.Fischer Györgyné gyógyszerész dosszertánsi felvételét. Pandula: Pálosi Marietta gyógyszerész oklevelét 1959-ben szerezte meg. Oklevelének megszerzése után a MTA Kísér­leti Orvostudományi Kutató Intézetének gyógyszerkutatási osztályára került és azóta is ott dolgozik, jelenleg mint tudományos munkatárs. Főtárgyként a szerves kémiát, melléktárgyként a gyógy­szerhatás tant és a politikai gazdaságtant választja. Tanulmányi eredménye mind a 4 éven jeles volt. A fő és melléktárgyak tanárainak Írásos elvi hozzá­járulását benyújtotta. Ugyancsak csatolta munkahelyé­nek igazgatója és Pártszervezete pártoló javaslatát, illetőleg igazolták a disszertációjárnak elkészítéséhez szükséges feltétnek biztosítását. Disszertációját "Gyógyszerkémiai módszerek komplex farmakológiai hatá­sok szétválasztására” c. kivánja elkészíteni, ill. be­nyújtani. Az Oktatási Bizottság nevezett disszertánsi felvételét javasolja. Dékán: Kérdezi, kiván-e valaki az előterjesztéshez hozzászólni? Minthogy nem, titkos szavazásra bocsátja Pálosi Maréétta gyógyszerész doktori jelentkezésének elfogadását. Dékán: Megállapítja, hogy beérkezett 11 szavazat, amely mind igent tartalmaz, tehát a Kari Tanács egyhangúlag elfogadta Pálosi Marietta gyógyszerész disszertánsi felvételét. Pandáia: Dr.Gracza Péterné sz. Lukács Mária gyógysze­rész tanársegéd oklevelét 1956.februárjában szerezte meg, azóta a Gyógyszerészi Kémiai Intézetben dolgozik. Főtárgyként a Gyógyszerészi kémiát, melléktárgyként a Fizikai-kémiát és a politikai gazdaságtant választja. Tanulmányi eredménye l-II-III.évfolyamon jeles, IV. éven kitűnő volt. A fő és melléktárgyak tanárainak írásos elvi hozzájárulását csatolta. Az intézet igazga­tója és Pártmegbizottja pártoló javaslatát szintén csatolta.

Next

/
Thumbnails
Contents