Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1964-1965
1965. március. 27., 4. Rendes kari tanácsülés
7 Úgy hiszi, hogy több egyetem, pl. az Agrár, vagy akár az Állatorvosi Egyetem tananyagának spektruma sokkal szerteágazóbb, mint a gyógyszerészeké és felmerült ezekkel szemben a kérdés, hogy anyaga szétomló. 1.5* Egyetemi oktatás. A gyógyszerészi tudományok előreviteléhez és a napi rutinmunka számára szolgáló szakember kiképzésére az ismeretanyag szintje és mélysége kifejezett egyetemi oktatást igényel. Egyedül az egyetemi oktatás adja meg a lehetőséget arra, hogy az előzőekben vázolt tárgyak különféle szineit harmonikus egésszé rendszerezze. 1.6. Gyógyszertárvezetők kérdése. Legfelsőbb helyeken felmerült annak kérdése, hogy a gyógyszertár vezetésére feltétlenül szükséges-e egyetemi végzettségű gyógyszerész és vajon nem helyettesitheti-e azt alacsonyabb végzettségű, felsőfokú technikummal egyenrangú intézményben végzett egyén? 1.6.1. A benyújtott reformtervezet alapján úgy a közforgalmú, mint az intézeti gyógyszertár vezetője, valamint helyettes vezetője, kizárólag gyógyszerész diplomával rendelkező egyén lehet. Ennek jegyében a reform is a gyógyszertárvezetők, intézeti gyógyszerészek és a gyáriparban foglalkoztatott gyógyszerészek alapképzését kivánta egyidejűleg biztosítani és későbbi szakosítás révén ezt tovább fejleszteni. 1.6.2. A gyógyszerész technikusi intézmény a gyógyszerészek mellett technikai, ill. adminisztratív munkák elvégzésére és külön egyénre kiadott engedély alapján, egyes esetekben kész gyógyszer kiadására adna kiképzést, de az utóbbi is csak megfelelő szigorú gyógyszerészi felügyelet mellett, a gyógyszerész felelősségére . Bár nem ismeretes a felsőfokú gyógyszerészi technikum tananyaga, még nagy vonalak ban sem és részleteiben sem, azonban semmi szin alatt nem ölelheti fel és nem érintheti az 1.6.1.pontban kifejezett, körülhatárolt és gyógyszerész számára elvitathatatlan munkaterületet. 1.6.3. Felsőfokú technikumot végzett egyén gyógy szertár önálló vezetője nem lehet. Ezt az alábbiakban támasztja alá a Reform Bizott ság.