Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1963-1964

1964. április. 16., 5. Rendes kari tanácsülés

2 Az alkaloida meghatározások négy csirázási fázisban, valamint az egyedfejlődés további hét szakaszában szervenként történteké Jelölt a meghatározásokat papirkromatográfiás utón, Pfeifer-féle módszerrel kezdte, majd ennek módosított formájával folytatta, mégpedig az első évben 5 társalkaloidra, a második és harmadik évben morfinra és az első évi 5 társalkaloidra' vonatkozóan. A harmadik évben a vizsgálatok még kiterjedtek a kötetlen aminosavak papirkromatográfiás utón történő elemzésére is, a Kleinschmidt-féle módszer alapján. - A kro matogrammok kiértékelésére az elso'évben standard-sorral való összehasonlitást, a második évben planimetriát, a harmadik évben denzitometriát alkal­mazott a jelölt mindkét mákfajtára nézve. Kétségtelenül megállapítható* hogy a disszertáció kellő számú és ontogenetikailag definiált vizsgálati anyag módszeres és részletekre is kiterjedő feldolgozásáról^.szántól be. Kitűnik továbbá az is, hogy , . a jelölt a vonatkozó szakirodalmat nagy körültekintéssel tanulmányozta és kritikai értékelés után választotta ki és alkalmazta a legmegfele­lőbbnek tartott módszert. Az alaktani és szövettani jellegű eredmények* melyeket demonstrativ fényképek is illusztrálnak, a mákrnag csírázásá­nak kezdeti szakaszára vonatkozóan uj, ill. kiegészítő adatokat tar­talmaznak. - A morfinra és társalkaloidokra vonatkozó meghatározási eredmények érdekesen tükrözik a két növény egyedfejlődése során be­következő változásokat, valamint a szervenkénti megoszlást és ingado­zásokat, melyek az aminosav-vizsgálatokkal kiegészülve a mákalkaloidok biogenezisére vonatkozóan bizonyos következtetések levonását teszik lehetővé. , A disszertáció komplex anyaga tehát arról tanúskodik,:hogy*jelölt a kitűzött feladatot, vagyis az alkaloidspektrum, ill. néhány aminosav változásának körvonalazását az egyedfejlődés folyamán a vizsgált két fajtára vonatkozóan sikerrel megoldotta. - Az évenkénti más-más módszer alkalmazása, ill. eltérő kiértékelési mód helyett feltételnül jobb lett volna mindhárom évben következetesen egységes módszert alkalmazni, az évenként nyert eredmények összehasonlithátóságának szempontjából. A különböző módszerek használata azonban annak is betudható, hogy a papirkromatográfia korszerű és évről-évre fejlődő tökéletesedő meg­határozási eljárás, tehát jelölt a. szakirodalmat állandóan figyelemmel kisérve mindig az újabb, ill. viszonylag legjobb módszert igyekezett alkalmazni. 983/1964.

Next

/
Thumbnails
Contents