Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar - tanácsülések, 1962-1963
1963. május 13., VI. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések
2 /XD iskola utján kell felvételre jelentkezni, mig a három éve, vagy régebben érettségizettek munkahelyükön keresztül, közvetlenül is jelentkezhetnek az egyetemre. Lényeges eltérés az előző évekhez képest, hogy a korhatár, amely eddig 30 év volt, 35 évre emelkedett. Továbbá az iskolabizottság nemleges javaslata ellenére is továbbitani kell a jelentkezési iratokat, a tanuló által megjelölt felsőoktatási intézménybe. A felvételi kérelmeket május 10.-ig kell elfogadni a középiskolákban. Az iskoláknak a felvételi kérelmeket junius 1-ig beérkezően kell az illetékes Dékáni Hivatalnak megküldeni. A felvételi vizsgákra junius 25 és julius 20 között kerül sor. A Gyógyszerésztudományi Karon, a tavalyi évhez hasonlóan, négy felvételi vizsgabizottság szervezésére fog sor kerülni. A felvételi vizsgákon résztvevők előreláthatólag a hét folyamán erről tájékoztatást kapnak. Dékán: kérdezi, van-e valakinek az elhangzottakkal kapcsolatban kérdése, megjegyzése? Minthogy nincs, felhivja a figyelmet az 1963.évi 5-ös számú törvényerejű rendeletre, amely a Győri Műszaki Egyetem létesítéséről szól. Megjelent a Müv. Közlöny április l.-i 7-es számában. Dékán: jelenti, hogy a diákjóléti kereteket Karokra bontották le, amely a gazdálkodás megkönnyitését szolgálja. Ezzel egyidőben a Rektori Diákjóléti Bizottság helyébe Kari Diákjóléti Bizottságok létrehozása vált szükségessé. Székessyné professzor asszonynak megköszönte az eddigi értékes munkásságát. A Gyógyszerésztudományi Kar Diákjóléti Bizottsága elnöki tisztére dr.Halmai János egyetemi tanár urat kérte fel. A Bizottság tagjai: Papp Ottó tanársegéd, Vercz József főelőadó, Horgas Lajos I.éves gyh. MSzMP megbizott, Czeglédi Tibor III. és Selényi Ildikó II.éves hallgatók, mint KISz megbízottak. Dékán: jelenti, hogy az ez évben IV.évet végző gyógy- szerészhallgatók elosztásával foglalkozó bizottság április elején fejezte be munkáját. A hely kijelölése ellen, a 137 végző hallgató közül 18-an éltek fellebbezéssel. A fellebbezések elbírálása a mai napon történik meg az Egészségügyi Minisztériumban. Tudomásul szolgál. II. Elnöki bejelentések. Tudomásul szolgál.