Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1960-1961
1961. január 25., IV. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések
2 Párhuzamosan azonban egy-egy .anionaktiv /Aerosol 0.1./, illetőleg ka- tionaktiy /BenzalkonLumklorid/ anyaggal is végzett vizsgálatokat,a- melyekkel azonban részletesebben ne,m foglalkozott, minthogy ezek fel- nasználása belsőleg nem olyan kedvező, mint a nem ionos anyagoké. hzekután vázlatosan tárgyalja a különböző ismert szétesési vizsgáló módszereket. A kísérletes rész fent már elősorolt összesített fejezeteiben foglaltakkal kapcsolatban néhány különféle tablettán jé gyakorlati érzékkel összehasonlítja az e szempontból általánosan elfogadott, fénykép ábrán is bemutatott legjobb Berry-féle módszert, amely egyszerűsége mellett jól regisztrálható számszerű adatokat szolgáltat a bár szintén jó eredményt adó, de komplikáltabb bperandio-féle készülékkel kapott eredményekkel, szemben. A kísérletek eredményei alapján a szerző megállapította azt, hogy a nem-ionos felületaktív anyag abban az esetben fejti ki legjobban tabletta szétesést előidéző hatását, ha ezt az anyagot spray segítségével juttatta az elkészített granulumra és ezután adta hozzá a szükséges segédanyagokat. A vizsgált anyagok közül a x'ween 2o. -ban jelöli meg a legkedvezőbb hatású neminnos felületaktív anyagot és ezzel, valamint a szintén jónak mutatkozó fween 3o.-al és az Addendumban hivatalos iween 60.- al is v 'gzett vizsgálatokat az Aerosol O.T.-n és a Benzalkoniumkloridon kívül, mely két utóbbit, mint'az ionos felületaktív anyagok egy-egy tip kus tagját vizsgálta meg. A szerző o,5 /-ban állapította meg azt a koncentrációt, amely a nem- ionos felületaktív anyagok esetében optimális hatást biztosit a szét-, esés tekintetében. Vizsgálatait három, oldékonységi szempontból különböző tablettával végezte el, éspedig a Hidrofil jell.gü ammoniumklo- riddal, a hidrofób jellegű fenacetinnel és a kettő .őzé eső töltőanya g-granulummal. kísérleteit azonos nyomással készült tablettákkal végezte, amely tény igen jelentős. A külföldi szakirodalomban ugyanis még ma is sok olyan dolgozat lát napvilágot a tablettázás köréből, amelyekben ezt a fontos kísérleti körülményt figyelmen kívül hagyják, ami pedig a közölt eredményeket illuzoriuesá teszi. A végzett vizsgálatok közül öcletes és újszerű a tabletták "folyadékáé lsz iváei "-sebességének mérése fluoreszcein oldattal, ami nagyon .asznos parallelt jelent a szétesési vizsgálatokhoz, minthogy a folyadékfelszivódás sebessége arány;'s a szétesés gyorsaságának idejével. A szerző összes vizsgálatait az említett három tipusu tabletta A.és B. fajtáival végzi, azaz a konvencionális szétesést előidéző keményítővel /A./, illetőleg a nélkül, csak talcum hozzáadásával /B./ készítette el. A szerző megvizsgálta azt' is, hogy a szétesést kedvezően befolyásold felületaktív anyagok nem rontják-e a tabletták egyéb fontos tulajdonságait, így pl. a tablettázandő granulumok gördülékenységét, valamint a kész tabletták szilárdságát. Megállapította, nogy a íween 2c. kitűnő szétesést elősegítő natásu, minthogy a tablettával érintkező folyadékkapilláris utón történő felszívódását a tablettába előnyösen befolyásolja s ezzel a szétesését is elősegíti. Megállapította továbbá,hogy a felületaktív anyagoknak, a tabletták részecskéinek kohézióját kifejező szilárdságára, negativ hatása van. ha a gyáriparban alkalmazott nagyobb nyomás segítségével készítette el a tablettákat, akkor az említett anyagok negativ hatása ellenére is, megfelelő tablettákat nyert, a szilárdság tekintetében. Munkája befejezéseként az egyetemi Gyógyszerészeti Intézet üzemi laboratóriumában előállított viszonylag rossz szétesésü tablettákat is vizsgálat tárgyává tette és megállapította, hogy pl, a stibiumos- kodein tabletta esetében már o. 5 '1° felületaktív aryag az eredeti szétesési Jidőt l/4-re a kaleiumlrktát tabletták esetében pedig az-eredetinek csaknem a felére csökkentette. Az amidazofén tablettánál az ere-87/1961.
