Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1960-1961
1960. december 19., III. kari tanácsülés - A Világnézeti Nevelési Bizottság beszámolójának megvitatása
Szeretné elmondani, ami a számokból is látható, hogy az egyetemi oktatók majdnem teljes számban részt vesznek ideológiai oktatásban. Természetesen ebből nem lehet azt a következtetést levonni, hogy most már minden rendben van, sajnos sokan nem aktiv résztvevői ezeknek a konferenciáknak. Ebben kéri a Kar segitsé&ét, lehetőleg ne elégedjenek meg azzal, hogy beiratkozott valaki és két- három alkalommal megjelenik, de egyáltalán nem készül, nem olvas, ennek helytelenségéről meg kell győzni az oktatókat, mert felmerül a kérdés, hogy az oktatók mindegyike előtte jár-e politikai felkészültségben a hallgatóknak? Ma már a hallgatók egész tanulmányaik során a szaktárgyaik mellett komoly marxista képzést kapnak. Igen fontos tehát, hogy jól felkészült oktatók neveljék, oktassák szocialista szemléletű szakemberekké a fiatalokat, amit csak úgy tudnak megvalósítani, ha maguk az oktatók is egységes szocialista szellemet képviselnek. A felsőoktatási reform előkészítése most van folyamatban. Igen fontos, hogy minden oktató megnézze a maga tárgyát, mennyire érvényesül abban megfelelő marxista szemlélet és feltétlenül ki kell küszöbölni minden idealista és polgári szemléleti maradványt. A professzorok megjelenése a különböző előadásokon elég nagyszámú, de nem mondható el ez minden esetben az asszisztenciáról, pedig éppen a fiataloknak kellene ezekből az előadásokból tanulni. Meghivó nélkül is mindenki megjelenhet ezeken az előadásokon. A hirdetett két előadássorozatra elég sokan jelentkeztek, a biológiaira 150-en, a másikra kb. 60-an, ugyanakkor kiadtak 300-300 meghivót is. Hogy miként lehet egy szakmai jellegű előadás a világnézeti nevelés alapja, abból a szempontból egészen kiváló volt Gegesi elvtárs előadása, amelyet a "Betegség és gyógyítás" - ról tartott. Az előadás szakmai szempontból, de marxista szempontból is kifogástalan volt. Igaza van Mozsonyi professzoriak, hogy a szakmai előadás keretében történhet hivatkozás aktuális politikai és a felsorolt más kérdések megvilágítására abban az esetben, ha az a témához kapcsolható. De a Világnézeti nevelési Bizottság nemcsak ezt kivánja, hanem, hogy az előadás teljes egészében marxista szemléletet tükrözzön. Ä Marxizmus -Leninizmus Tanszék, - bár nem ismeri a gyógyszerészi és orvostudományokat, - de igyekeznek megfelelő segítséget nyújtani az elvi kérdések tisztázásához. Melly professzor elvtárs azon megjegyzése, hogy nem helyes két előadás egyidőbon való megtartása, helytálló, de sajnos a Rektor elvtárs elfoglaltsága miatt ezt másként megoldani nem tudták. A jövőben azonban igyekezni fognak az ütközéseket kiküszöbölni.