Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1955-1957

1956. március 8., II. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések

5 vábbá Dékán elvtára részesültek jutalmazásban Pékén : az Eötvös Lóránd Tudományegyetem gyógyszerészhallgatókat oktató fakultásainak dékánjaihoz, valamint Egyetemünk tanszékvezetőihez meg­keresést intézet, amelyben kérte, hogy a jutalmazások során a gyógysze- részhallgatőkkal foglalkozó oktatók e munkája is fégyelembevétessék. Dékán : jelenti, hogy a Budapesti Orvostudományi Egyetem Oktató és Tudo­mányos Bizottsága /Rektori szervek/ a gyógyszerészhallgatókat oktató 3 tanszék munkájának ellenőrzését tervbe vette, hogy ilymódon segítséget és támogatást nyújtson a tanszékeknek. Az ellenőrzés f.hó 6-án a Gyógy­szerészeti Intézetben megtörtént Issekutz akadémikus vezetésével, mely­nek eredményeként a Bizottság az intézet jó munkáját állapította meg és ezért elismerését fejezte ki. A Gyógyszerészi Kémiai és a Gyógynövény és Drogismereti Intézetekben a Bizottság a szóbanlevő munkát a napokban fog­ja megejteni. Az említett bizottságok munkája igen hasznos és előnyös az intézetek szempontjából. /Pl, a Bizottság egyik tagja közölte, hogy 20 év óta Egye­temünk tagja, de nem is kénzelte, hogy ilyen termelő üzem is van itt, mint a Gyógyszerészeti Intézet./ Dékán: ezzel kapcsolatban Jelenti, hogy a fentebbi két utóbb említett intézetben az Eü.Min.részéről is történt bizottsági támogató és segítség­nyújtó megbeszélés. Dékán: Jelenti, hogy a gyógyszertárakban dolgozó gyógyszerészek bérrende­zése folytán komoly bérfeszültség mutatkozik az egyetemi gyógyszerész- oktatók fizetése és a hálózati gyógyszerészek bére között. Ezügyben Álla­mi, Párt és Szakszervezeti vonalon újabb beadvány ment az Eü.Min.felé a helyzet orvoslására. E kérdésnek a kádercsere vonalán is fontos vonat­kozásai vannak, minthogy a tanszékek oktatói állására a jelenlegi fizeté­sek mellett kiváló gyógyszerész dolgozót nem lehet biztosítani. Pl. az Egyetemi Gyógyszerészeti Intézet hosszabb idei gyógyszerészi gyakorlattal rendelkező jól képzett|L^^rt, központi gyakornoki állásra alig tud ta­Dékán: jelenti, hogy a kádercserével kapcsolatban a Rektor Elvtárs szük­ségesnek tartja a következők közlését: м A VIII.kér.Párt V.B. az elmúlt héten értékelte egyetemünk Párt V.B. munkáját. Ezen az értékelésen résztvett a Párt központi apparátusából Orbán elvtárs, a tudományos és kulturális osztály helyettes vezetője. Itt éles vita tárgyát képezte a káderpolitika. Orbán elvtárs határozottan kijelentette, hogy a Párt Központi Vezetőségének az a határozata, mely a káderfejlesztési tervre vonatkozik, nem kizárólag a kádercserét érinti. A káderfejlesztési tervnek az a célja, hogy az egyetemen az oktató-neve­lő munka és a politikai munka megjavuljon, tehát a káderek kicserélése alárendelt a cél szem előtt tartása szempontjából; olyan eszköz ami nél­kül nem lehet a célt megvalósítani; azonban nem helyes, ha úgy állítják be, mintha csupán arról volna szó, hogy ennyi embert elküldünk, ennyit beállítunk. Felhivta a figyelmet, hogy természetesen a munkás-paraszt hallgatók arányának megfelelően kell bizonyos fokig a tanszemélyzet ará­nyának is kialakulnia. Ezidőszerint a munkás származású tanszemélyzet ará­nya egyetemünkön 10.6^>, a paraszt 5.4$b, kettő együtt 16 ?>. Ezzel szemben az osztályidegenek aránya 10.83», majdnem ugyanannyi, mint a munkás-paraszl együttesen, azegyéb és értelmiségi származású tanszemélyzet aránya 84,%. Tehát arról, hogy itt értelmiség ellenes politika folyt volna, szó sem lehet. A személyzeti osztály most állítja össze azt a kimutatást 4 évre visszamenőleg, hogy akkor amikor a munkás-parászt hallgatók aránya 30- 50-60 yí volt, a végzettek közül hány uj embert neveztünk ki ezekből. Aránylag nagyon kevés ez a szám. Ennek a lehetetlen helyzetnek meg kell szűnnie. Természetesen az első feladat ezt a politikát érvényesíteni. De - miként Orbán elvtárs mondotta - nincs arról szó, hogy az elkövetkező

Next

/
Thumbnails
Contents