Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1955-1957
1955. december 22., I. kari tanácsülés - Miniszteri leiratok
2 Ъ\ Dékán: a gyógyszerészi fakultás életrehivása kétségtelenül történelmi jelentőségű tény. Éppen ezért néhány mondatban visszatekint a Kar eme fontos állomásán a gyógyszerészképzésre az elmúlt évtizedekben. Az uj gyógyszerészi fakultás nemcsak Egyetemünk, hanem az egész magyar gyógyszerészet számára nagy jelentőségű, mert különös megbecsülését jelenti annak, továbbá olyan fejlődési folyamat megindulását, amely - miként ezt dr.Román József Eü.Miniszter elvtárs közölte, - a II.-ik ötéves terv folyamán a gyógyszerészhallgatókat oktató intézetek*; jelen- tős bővitését és korszerű fejlesztését fogja maga után vonni. Ezért e helyen is hálás köszönetét fejezi ki a Miniszter elvtársnak és az Egyetemi főosztálynak, valamint a Rektor elvtársnak, aki Egyetemünk 3 fakultásának létesítését évek óta szorgalmazta. Egyetemünk uj szervezeti formája különböző problémákat vet rel, amelyek az Eü.Min. és egész egyetemünk támogatásával bizonyos időrendi sorrendben fokozatosan meg fognak oldódni. E kérdések közé tartozik a kar szavazati joggal biró tagjainak megálla- pitása, ügykörének körvonalozása a vonatkozó M.T.rendelet szerint, a dékáni hivatal elhelyezése stb. Dékán: ezzel kapcsolatban a Magyar "Népköztársaság Minisztertanácsának 274/1950/aI.23.M.T.számú rendeletéből az aláobiakat ismerteti; "1./ A kari tanács à dékán tanácsadó testületé és segitője a kar vezetésében. 2. / A kari tanácsot a dékán szükség szerint, de legalább hathetenkint hivja össze. A tanács tagjai: a dékánheíyettesek, a tanszékvezetők, a Magyar Dolgozók Pártja Egyetemi Pártbizottságának képviselője, a tanulmányi osztály ügyvezetője, továbbá azok az intézeti tanárok, illetve megbizott előadók, akiknek meghivásához a dékán javaslatára - oktatási és tudományos munkájukra tekintettel - a rektor hozzájárul. A kari tanács tagjai ezenfelül még azoknak a szakminisztereknek és egyéb állami szerveknek képviselői, akiknek meghívását az oktatásügyi miniszter az illetékes szakminiszterrel egyetértésben engedélyezi. A tanács üléseire az őket érintő kérdésekben a DISz és a szakképzés szempontjából illetékes szakszervezet képviselőit is meg kell hivni. 3. / A tanács a. / véleményt nyilvánít a tanszékek munkaterveiről és jelentéseiről, ezzel elősegiti a kar tervszerű munkáját; b. / foglalkőzik az oktatás módszertani kérdéseivel; c. / megtárgyalja és megbírálja a tanszékek munkáját; d. / megbírálja a kari munka és költségvetési tervet; e. / a kari munkával kapcsolatos kérdésekben javaslatot tesz a dékánnak. 4. / A dékán egyes feladatok elvégzésére állandó vagy ideiglenes jellegű bizottságokat is alakíthat.” Dékán: e kérdéssel kapcsolatban kéri, hogy a jövőben mindennemű kari ügyben és kérdésben a szolgálati ut bgtartásával a Gyógyszerészi Kar dékánjához forduljanak az oktató elvtársak és a Bp.VIII.Üllői-ut 26. II.emeletén elhelyezett hivatalba cimezzék előterjesztéseiket, a körlevelekre beküldendő jelentéseiket, stb., nem pedig a Gyógyszerészeti Intézetbe,Ismételten megjegyzi továbbá, hogy a kari üléseken való megjelenés a fennálló kormányrendelet értelmében minden kari tag számára egyaránt kötelező, minthogy itt igen fontos és nagyjelentőségű kérdések kerülnek tárgyalásra. Indokolt esetekben kivételesen megengedhető ugyan az, hogy a tanszékvezető, illetve a megbizott előadó magát a megjelentésben helyettesítse, de képviseletről feltétlenül kell gondoskodnia.