Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1955-1957

1957. február 4., III. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések

lu 14 ./Uéká>2j_ jelenti, hogy a Fogászati klinika a kétszeri tiltakozás elle­nére részben beköltözött a Kax-onai Tanszék épületébe. Ezért Javasolja, hogy ismét irásoan tiltakozzanak a Rektornál. Személyesen is fel fog­ja keresni ezüg77ben a Rektort. Végh: a Gyógyszerészi Kémiai Tanszék Puskin-utcai elhelyezés 1958-ig szól, amennyiben ügye megoldást nem nyer, úgy áll a dolog, hogy sem neki, sem pedig Claudernak a helye nincs tisztázva. 15. /Dékán: felkéri az intézetvezetőket, hogy ismételten ellenőrizzék az intézeteket, hogy kauonai tárgyú felszerelések sehol ne-legyenek. 16. /Dékán: Jelenti, hogy tárgyalt a IV.évesek elhelyezéséről a minisz­tériurnma1. Tudomása szerint az orvosoknál tavaly úgy történt az el­helyezés, hogy kiirták a megpályázható helyeket, s ha a jelölt az általa megpályázott helyek egyikét sem kaphatta meg, úgy azt mondták neki, hogy keressen magának helyet. A dékán kérte a minisztériumot, hogy ez a jövőoen gyógyszerészi vo­nalon is igy történjék, természetesen a félévi gyakorlat eltöltése után. 17. /Dékán: jelenti, hogy az októoer lö.-i Kari ülés jegyzőkönyvének impuruma az összes mellékletekkel, valamint a feljegyzési füzet, októoer 2p.-a után elveszett. 18. /Dékán: Jelenti, hogy dr.Kemény Istvánt, egyetemünk dolgozóját a le­tartóztatás alól felmentették. Iü./Dékán: felnivja a figyelmet a II.félévi jegyzetek kéziratainak idŐuen történő beadására. Dékán: kérdezi, van-e valakinek hozzászólása az elmondottakkal kapcsolat­ban ? Nivel nincs, felkéri Végh proi esszort, az Oktatási Bizottság elnökét, hogy az oktatással kapcsolatos ügyekben tegye meg jelentését. Végh: az előző Kari ülésen Ablaka Ferenc volt I.éves gyógyszerészhallgató visszavétel iránti kérelmét adatok hiányáoan nem tárgyalták meg. Most az ittlévő indexe alapján ismerteti az ügyet. Ablaka Fex-enc az 1954/P5.tanévben volt I.éves győgyszerészhallgató. Az I.félévben matematikából elégtelenül vizsgázott, e tárgyból a gyakorla­tát is csak pótbeszámolóval fogadták el. A töobi tárgyakból elégségesen és közepesen vizsgázott. A Il.félévpen Kvalitatív kémiából elégtelen, a növénytani gyakorlatát csak,^^beszámolóval fogadták el, s a vizsgája is elégtelen volt a szeptemoerï vizsgaidőszakban. Kvalitatív kémiából az utóvizsgaidőszakban ismét elégtelen, növénytanból újabb vizsgalehetősé­get az intézet Javaslata alapján nem kapott. A maga részéről javasolja az elutasítást, mert gyenge képességű, akit az eddg gyenge eredménye alapján nem talál alkalmasnak egyetemi tanulmányok folytatására. Dflékán: szavazásra teszi fel Ablaka Ferenc visszavételének kérdését. A Kar eg:/hangulag elutasítja. Végh: Albrecht Károly 19b4.Juniusáoan végezte el a IV.évet. Akkor csa­ládi kör'ilménvei miatt /nős, családos/ nem fogadta el a 6 hónapos gya­korlatra kijelölt helyet és ezért nem államvizsgázott. Most kéri a gyógy­szertári gyakorlat utólagos elvégzésének, illetve az államvizsga letéte­lének engedélyezését, mivel két évnél előbb végzett és igy a fennálló rendelkezések értelmében az államvizsga engedély megadása az Egyetem hatás- Vn-rét maghalad ia. Kérelmét a Kar teriessze a Minisztérium felé, pártoló

Next

/
Thumbnails
Contents