Budapesti Orvostudományi Egyetem Gyógyszerészi Kar - tanácsülések, 1955-1957
1957. február 4., III. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések
8 folyamatban van. 6. /Dékán: az 19b6/b7.tanév tantervéről szőlő Eü.Min.rendelet szerint: TrA gyakorlatok látogatása kötelező. Az előadáson: kötelező, vagy nem kötelező látogatásának kérdését a Kari tanács dönti el saját hatáskörében." Az Egyetemi Tanács e kérdésben az alábbi módon foglalt állást. Kimondotta a Tanács, hogy az előadások látogatása kötelező, az ellenőrzés módját viszont a tanárokra kell bizni. Az Egyetemi Tanács úgy véli, hogy az Orvostudományi Egyetemen nemcsak a gyakorlatok látogatása, hanem az elméleti, tantermi előadások látogatása is szükséges és kötelező. A látogatás ellenőrzésének módszerét a tanszékvezető tanár dönti el. Ugyancsak ő dönti el azt is, hogy adott esetben a mulasztókat a Dékánnak bejelentse. Amennyiben olyan fokú a mulasztás, hogy a tanszékvezető tanár úgy Ítéli meg, hogy a mulasztó félévét nem igazolja, ezt a kari tanácsülésen be kell jelenteni. Az Egyetemi Tanács felhívja a Kari dékánokat, gondoskodjanak arról, hogy a félév folyamán a tanszékvezetők időnként a tanulás és a szorgalom mikéntjéről a Kari Tanácsnak Jelentést tegyenek, A félév folyamán azonban legalább egyszer kötelesek a tartósan hiányzókat bejelenteni, hogy azokat a dékánok megrovásban részesítsék. Aki a dékáni megrovás után sem Jár az előadásokra, annak a féléve nem irhatő alá, félévét elveszti. Dékán: kérdezi, hogy az elhangzottakkal kapcsolatban mi a Kari tanács álláspontja ? A Kari tanács az elhangzottakat egyhangúlag magáévá teszi. Végh: kérdezi, hogy a bejelentéseket milyen időközökben tegyék meg a dékáni hivatalnak ? Dékán: az I.félévben, az idő rövidsége miatt nem tartja célszerűnek a bejelentést, a II.félévben azonban talán 4 héttel a befejezés előtt, ezt Végh: az időpontot nem tartja jónak, mert az ellenőrzésnek és bejelentésnek, majd az ezt követő dékáni intésnek javitó hatása kell, hogy legyen. Ezért javasolja, hogy az előző évben megindított évfolyam-össz- oktatói értekezleteken vitassák ezt meg a II.félév közepén. Laszlovszky:az oktatói értekezleteket ő is helyesli, de azon nem minden hallgatóval kell foglalkozni, hanem csak azokkal, akik rosszul állanak. Végh: mire az értekezletre kerül a sor, helyes ha a proresszorok már látják a hallgatók összeredményét és ezen az értekezleten már kialakult képpel bírjanak a hallgatóságról. 7. /Dékán: jelenti, hogy az Egyetemi Tanács úgy határozott, hogy azon hallgatók, akik a mostani kényszer-szünetben szorgalmas és megfelelő időtartamú gyógyszertári gyakorlatot igazolnak, ez az idő a nyári • kötelező gyógyszertári gyakorlatba, illetve a IV.évesek II.félévi heti 4 órás tanrendi gyakorlatba beszámítandó. Azon hallgatók, akik nem végeztek gyógyszertári gyakorlatot, valamilyen formáuan kötelesek lesznek azt elvégezni. 8. /Dékán: jelenti, hogy az Egyetemi Tanács úgy határozott, hogy a munkafegyelem, illetve a munkaidő ellenőrzésének kérdését minden tanszéken a tanszékvezető proresszor a fennálló rendelkezések értelmében saját hatáskörében, felelősséggel oldja meg.