Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1969-1971

1969. szeptember. 26., Rendkívüli kari tanácsülés

Tervezet A Budapesti Orvоstudományi Egyetem tanulmányi és vizsgaszabályzata A művelődésügyi miniszter 153/1969,/M.K, 14./ M.M. számú utasítá­sa alapján a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Budapesti Оcvostudományi Egyetemi Szervezetével egyetértésben az egye­temen a hallgatók tanulmányi és vizsgaszabályzatát az alábbiak szerint állapítom meg; ír Altalanos rendelkezések 1« §, Az utasitás hatálya kiterjed a BOTE /továbbiakban; Egyetem/ Általános Orvostudományi-, Fogorvostudományi-, Gyógyszerész­tudományi Karára, illetve valamennyi oktatási szervezeti egy­ségére és hallgatójára, II 0 A tanulmányi szabályzatra vonatkozó rendelkezések. A hallgatói jogállás keletkezésének és megszűnésének feltéte­leit az egyetemi szervezeti és működési szabályzat tartalmaz­za, A hallgató részére az első beiratkozáskor jogállást igazo­ló diákigazolványt a Dékáni Hivatal kiállitja és azt féléven­ként - a beiratkozás al1, imával- érvényesíti, 3. §. A hallgató köteles a dékán által megállapított beiratkozási időszakban beiratkozni és leckekönyvébe a tanterv által elő­irt kötelező tantárgyakat felvenni, A hallgató leckekönyvébe fakultativ tantárgyakat is felvehet és azokat látogathatja, amennyiben az nem ütközik a kötelezően előirt foglalkozások időpontjával, »*? __

Next

/
Thumbnails
Contents