Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1969-1971

1970. február. 6., 2. Rendes kari tanácsülés

- 5 * Uib Dekán; kérdezi, hogy az eddig elhangzott miniszteri, rektori leiratokhoz kiván-e valaki hozzászólni, van-e valakinek kérdése, megjegyzése* Dékán: bemutatja a "Traumatologie im Kiefer Gesichtsbereich" ciraíi Lipcsében megjelent könyvet, melyben egy tanulmánnyal szerepel* jelenti a kari t anácsnak, hogy a Fogorvoatudományi Kar társadalmi szerveinek képviselőivel történt előzetes megbeszélés és egyetér­tés alapján az alábbi tanterv módosításai javaslatot térjesztette a rektor elé, azzal, hogy a javaslatot az Egyetemi Tanács elé, illetve ha szükséges; az Egészségügyi Minisztériumhoz továbbítani szíveskedjen* 1./ A IV* éves tantervben szereplő klinikai határterületek c. tan» tárgy négy tárgyból tevődik össze jelenleg, melyeket négy különböző előadó oktat összesen 75 órában. A fenti tárgyakból sem az I* félév­ben, sem a II* félévben semmiféle vizsga nincsen. Ebből következik az, hogy a hallgatóság a tantárgyat nem veszi kellően komolyan és még az előadásokra is csak igen minimális létszámban járnak el. Javaslata a következő volt; a "klinikai határterületek" c, tantárgy az 19?o/71-es tanévtől kezdődően a fül-orr-gége és szemészeti határ­­területeket foglalja magába egységes tantárgyként egy előadóval. A tantárgy befejezése után után az I» félév végén legyen szigorlat* A bőrgyógyászat /ami 15 órában szerepel a jelenlegi tanrendben/ a parodontplógia és szájnyálkahártyabetegségek c. tantárgyba beolvaszt­va kerüljön oktatásra, A szülészet c. tantárgy «* amely szintén a klinikai határterületeken belül szerepel 15 órában - a jövőben fakultativ tárgyként kerüljön ok­tatásra, 2«/ A jelenlegi tantervben a belgyógyászat keretén belül 15 óra ideg- és elmegyógyászat szerepel külön előadóval* Javaslata, hogy változatlan óraszámmal két tárgyat egy előadó oktassa, 3,/ A IV* évfolyam I* félévi heti 6 óra konzerváló fogászati gyakor­latából 2 órát a II, félévre javasolt áttenni az alábbi indokok alap­ján: a IV* és V* évfolyamon összesen az I, félévben heti 9 óra, a II, félévben heti 5 óra gyakorlat van. Az I, félévi 9 óra gyakorlati ok­tatás munkahely hiányában nem teljesíthető. Ezért kérte, hogy a IV# évfolyamon az I* félévről heti 2 órát a II, félévre tehessen át és ezáltal a klinika túlterhelése megszűnik és az oktatás színvonalasabbá válik* A konzerváló fogászat gyakorlati óraszámának áthelyezése után a IV* évfolyamon az I# félévben heti 4, a II. félévben heti 7 óra gyakor­lat lenne# 4 Több hozzászólás nincs, tudomásul szolgáltak# 2,/ Elnöki bejelentések* Tudomásul szolgált# Dékán:

Next

/
Thumbnails
Contents