Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1967-1969

1968. április. 18., 3. Rendes kari tanácsülés

hiánya is» A tapasztalat azt mutatja,- hogy ez az évfolyam pár sokkal kevésbé i­­gényli a konzultációkat mint az alacsonyabbak. Az előadások látogatottsága szó szerint a katalógusok számával arányosan változik» Rendkívül fárasztónak tartják a hallgatók a hétfői 5 зз a csütörtöki 7 egymásután következő előadást, mert fi­gyelmük a végén már nehezen koncentrálódik még akkor is ha az előadásban lényeges dolgokról van szó. Tanulmányi ver ;nyt tartott a Marxizmus Tanszék és a Fogpótlás­­tan, Klinikac A fenti adatok azt mutatják, hogy a hallgatók tanulmányaihoz a megfelelő körülmé­nyek a legtöbb esetben adva vannak,, Ugyanakkor a vizsgaeredmények — különösen a 11» és III« éven - rosszabbak voltak mint az előző években* A IIa évfolyam fő problémája az anatómia - 3zövet-és fejlődéstan szigorlat volt, mert a nagy anyag és a rendkivül nagyszámú utóvizsga miatt a gom kötelező beszámolókat elhanyagol­ták Ezért fordulhatott elő, hogy van a II0 évfolyamon olyan csoport, melynek marxizmus átlaga la2? volt, Javasoljuk az állami vezetésnek a beszámolók kötele­zővé tételének megtárgyalását és halasztó jellegű visszaállítását, mert a t anul­­mányi fegyelem rendkívüli módon megsínyli a jelenlegi állapotot. Hasonlóan rossz volt а III- évfolyam szájsebészet beszámolóján'1 átlaga 1з azelőző évekhez vi­szonyítva« Ennek magyarázata a rendkivül rossz élettan-kórélettan vizsgaeredmé­nyekben rejlik, ahol az utóvizsgák száma 9o felett volt« Nagyon helyesnek tarjuk, hogy a dékáni hivatal ebben az évben csak rendkivül indokolt esetben adott enge­délyt vizsgahalasztásra , Ezúttal is megköszönjük, hogy Dékán Ur két alkalommal is személyesen beszélgetett hanyag hallgatókkal» Az egész egyetem viszonylatában- de a Fogorvostudományi Karon súlyozottan mutat­kozik a fizikai dolgozók gy ’'»ínele hiánya a tudományos diákkörökben. Az egye­temi tdlc- tagságnak 17oü- ?S~a a fizikai dolgozók gyermeke* Kari megoszlásban; ÁCK 356 íő ebből fizikai dóig»gyermeke 17»7 % ÜYCK 46 " " " " 23 о 9 % FOK £3 " » " " " 3»6 % Azt tapasztaltuk- hogy arc!.: a fizikai dolgozók gyermekei, akik kollégiumban lak­nak magasabb tanulmány’! átlagot érnek el mint a többiek, mig a kintlakóké ala­csonyabb» Ezt a szempontot feltétlenül figyelembe kell venni az állami vezetés­nek, de a kari pártszervezetnek is napirendre kellene tűznie a kérdést ismét. Javaslatunk s Meg kell szervezni, hogy a kollégiumokban lakó gyengébben tanuló nallgatókat jól tanuló felsőévesek patronáljanak és ezt egy dékáni hivatal által negbizott figtal oktató fogja össze0 fokozottabban kell felhívni a figyelmét a fizikai dolgozók gyermekeinek a TDK-' ra is az idegennyelvek tanulására., L nem kollégiumban laké fizikai dolgozók gyermekeit fokozottabban részesítsük szociális támogatásban«. Erre az uj ösztöndíjrendszer lehetőséget ad.

Next

/
Thumbnails
Contents