Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1967-1969
1968. április. 18., 3. Rendes kari tanácsülés
Dékán: Rektor ur közölte, hogy a Kar rendelkezésére álló - diákjóléti célokat szolgáló- rendkívüli szociális keret összegét 173.135 Ftban állapította meg. Az összeg megállapításánál a hallgatók szociális helyzetét vette figyelembe1, * Tudomásul szolgált. Dékán: Jelenti, hogy az Egészségügyi Minisztériumban február hó 5.-én megbeszélés volt a honvédelmi oktatás bevezetésével kapcsolatban, melyszerint az 1968/69 tanévtől kezdődően az egyetemeken is bevezetésre kerülne a honvédelmi oktatás, egyelőre csak az I. évfolyamon. Az oktatás nagyobb részben elméleti és kisebb részben gyakorlati képzésből állna. Az előadott tárgyakból vizsga nem lesz, a részvételt az előadók aláírásukkal igazolják az indexben. Az előadás mind a férfi, mindpedig a női hallgatókra vonatkozólag egyaránt kötelező lenne. Közli továbbá, hogy Rektor ^r egyidejűleg arról is értesítette, _ hogy fenti tárgyú megbeszélés a Minisztériumban kifejezetten konzultatív jellegű volt, a részletekre vonatkozóan a Miniszteitim később küld tájékoztatást. Tudomásul szolgált. Dékán: A Tudományos Minősítő Bizottság értesítette Rektor Urat, hogy dr. Fábián Tibor és dr. Hidasi Gyula tanársegédeket az 1968. szeptember 1.-én induló levelező aspiranturára felvette. Tudomásul szolgált. PJJsbiiL belföldi Rektor Ur arról értesítette a dékánt, hogy a Karhoz tartozóVkiküldetési költségeik fedezésére összesen 5ooo Ft áll rendelkezésre az 1968. évben. Tudomásul szolgált. Dékán: . Az Egészségügyi Minisztérium arról értesítette Rektor Urat, hogy a jövőben egyre fokozódó mértékben fognak szerves foszforsavészter tartalmú növényvédőszereket használni a mezőgazdaságban. A foszforsavészterek akut toxicitása többszöröse az eddig használt klórozott szénhidrogén tartalmú szereknek. Fenti anyag okozta mérgezések megelőzésére, korai diagnózisára, kezelésére vonatkozó tananyagot az egyetemi oktatás programjába be kell iktatni. A 4 fogászati klinika vezetőjét dékán erről Írásban is értesítette. Tudomásul szolgált.