Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1965-1967
1966. március. 25., 3. Rendes kari tanácsülés
-ollósának megbeszélése és a vizsgák időrendi beosztása volt. Igyekeztünk a vizsgák előtti konzultációkat is megszervezni az illetékes intézetekben, az azt igénylő hallgatók részére. Erre azonban nem volt szükség, mert az intézetek ezt a lehetőséget maguktól is megadták. A fizikai intézetben például az egész félév folyamán minden héten lenetősógük volt konzultációra. A gyakorlatvezetők pedig annyira ismerték hallgatóikat, hogy nagyjából előre meg tudták mondani a várható eredményüké t is . A vizsgákra kért időpontokat a Dékáni Hivatal, illetve az illetékes intézetek sajnos nem mindig tudták biztositani, Így kisebb-nagyobЬ eltérések adódtak. Az esetleges rossz eredményiek azonban általában nem ez volt az oka. Természetesen két vizsga között 1 nap szünetet hagyni még a félév folyamán tanusitott rendszeres tanulás mellett sem lenet. Ezt bizonyára megjegyezték a II. évf. H/l csoport tagjai is. Fáradtan jelentek meg a marxizmus beszámolón - 1 napjuk volt közben - és 22 vizsgázó közül 12-en elégtelen osztályzatot kaptak. Sajnos a többiek vizsgája is gyengén sikerült. Egyébként a másodévesek marxizmus vizsgája volt a leggyengébb az egész karon. Ezt a hallgatók azzal magyarázták, hogy az anatómia és a szövet- és fejlődéstan tanulása kötötte le energiqjuk javát. \ A más odóveseknéг jelenleg is adódnak problémák. Főleg a biokémia tanulása okoz nagy gondot. Az előadásokat /Zombori docens/ a leadott anyag gyorsasága miatt nehezen tudják követni Sajnos jó tankönyv nem áll rendelkezésükre. A jelenleg érvényben lévő tankönyv igen terjedelmes és elavult, az intézet ,al Ígért jegyzet pedig még mindig nem jelent meg. Az elsőévesek vizsgáinak előkószitésónól a marxizmus vizs gúra külön gondunk volt. Nímeth László adjunktus ur hivta össze- 12Ö -