Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965

1963. november. 29., 2. Rendes kari tanácsülés

18 Amint a Tanácsülés “tagjai már tudomást szereztek arról, ké­szülőben van a felsőoktatási intézmények hallgatóinak tanul­mányi, vizsga- és fegyelmi szabályzata, amelyre javaslatom részben támaszkodik és nem kiván önálló szabályokat kreálni, hanem az eddig érvényes és készülő szabályzat szellemében .eljárni és annak végrehajtására gyakorlati javaslatot tenni. A jelenlegi tanévben bevezetett ösztöndijrendszer a múlthoz képest, mint a dékán úr beszámolójából kiderült, nagymérték­ben javitotta hallgatóságunk anyagi ellátottságát. Köteles­ségünk, hogy megkívánjuk, hogy hallgatóink a tanulmányi fegyelem területén is fokozott mértékben teljesítsék köte­lességeiket. A tanfegyelem megszilárditása egyaránt függ az oktatóktól és a hallgatóktól. Az állami vezetés komoly segítséget kap­hat "a KISZ-től és a kellő összmüködés és jóakarat meggyő­ződésem szerint meg fogja hozni az eredményt. Boros; nem az a cél, hogy a hallgató féléveket veszítsen, hanem, hogy megjavitsuk a helyzetet és rászorítsuk a hall­gatókat a rendre. Tarján prof.javaslata az volt, hogy a fegyelmi ügyeket a tanszékek saját hatáskörön belül hoz­zák rendbe és csak a legkirívóbb esetek kerüljenek a dé­kán elé. Mint említette ez fokozottabb munkát jelent az egyee tanszékeknek, de meg fogja érni, mert ha jobban kéz­ben tartjuk a hallgatókat, akkor feltétlenül javulni fog’ a helyzet.ügy vette észre, hogy ezek a most bevezett in­tézkedések alapos hatással voltak a hallgatóságra, az elő­adások látogatottsága egyszerre megszaporodott. Előreláthatólag a II.félévben meg fog jelenni az. ún hall­gatói fegyelmi szabályzat, ami még konkrétabb intézkedé­seket fog tartalmazni. Dékán: megköszöni a beszámolót és kéri a hozzászólásokat. Horváthné: nagyon örül a beszámolónak, ebből kiderül, hogy a Fogorvostudományi Karon helyesen mérték fel a tanfegye­lem helyzetét. Ne álljon elő az a helyzet, hogy mi a tan­székeiken bizonyos követelményeket állitunk fel, ugyanak­kor más tanszékeken előfordul, hogy sokkal könnyedebben Ítélik meg ugyanazokat a dolgokat. Sok helyen formálisnak veszik a fegyelmezést. A hallgatókkal beszélgetve kide­rül, hogy őkmegkivánják a fegyelmezést. Komoly segítséget kapott a Kartól, ő az V.évfolyam felelőse, amikor előfor­dult, hogy SzTK helyettesítés miatt a szemináriumi fog­lalkozásról elkérték magukat, akkor Pintér et. azonnal intézkedett és ez többé nem fordult elő. Az előadásokon még mindig van probléma,az V.éves fogorvoshallgatók fe­gyelmezetlenebbek, mint az ÁOK hallgatók. Nemcsak a meg­jelenésre érti a fegyelmezetlenséget, hanem az órákon va­ló Viselkedésre. Az előadás hatékonyságát az AOK-n pró­bálják ki először, ugyanaz az előadás a Fogorvostudományi Karon nem ugyanazt a hatást kelti, pld., ami az AOK—n még nem történt meg, V.éves fogorvostanhallgatót ki kellett

Next

/
Thumbnails
Contents