Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965

1964. december. 11., 2. Rendes kari tanácsülé2

A kongresszus rendezősége igen vendégszeretően gondozott min­ket érkezésünk -pillanatától kezdve« A város legmodernebb új szállodájában nyertünk elhelyezést. A kongresszus kezdetét megelőző napon ismerkedési estet rendeztek a külföldi részt­vevők tiszteletére, a második napon pedig kitünően sikerült társasvacsorát a Balkán Szálló egyik nagytermében. Költségein­ket a Bolgár Egészségügyi Minisztérium térítette meg. Ugyan­csak, mint meghívott vendégek vettünk részt a szófiai Opera­ház egyik előadásán. A magyarokkal főleg Szvrakoff professzor foglalkozott igen szives barátsággal. Úgy hisszük, hogy sikerült a bolgár stomatologusokkal szoro­sabbra fűzni eddigi barátságos összeköttetésünket. Meglévő ismeretségünket felújítottuk íIDK-beli stomatolog usokkal. Ugyancsak összebarátkoztunk poznani szájsebész professzorral. Az emlitett stomatologusok elismeréssel emlékeztek meg az 1964.szeptemberében Budapesten tartott nemzetközi konferen­ciáról és kifejezték azt, hogy szívesen látnának minket ha­zájuk tudományos rendezvényein. Javaslatok a kongresszus tanulságai alapján: 1. a hazai stomatologiában a kísérletes kutatás intenzivebb művelése és ehhez a lehetőségek megteremtése, különösen az izotópos, elektronmikroszkópos, histokémiai, enzymologiai vizsgálatok terén. Ezek meg nem valósítása esetén a magyar stomatologia le fog maradni a nemzetközi versenyben. 2. A parodontopathiák mechanotherapiájában, konkréten a si­­nezések területén megfelelő félnemes fémek kiterjedtebb al­kalmazása. 3. Az iskoláskor előtti gyermekek rendszeres fogászati ellá­tásának bevezetése, általában a gyermekfogászat erőteljes fejlesztése. r Ezt a jelentést dr.Péter Viktorral közösen állították össze. Dékán: megköszöni a beszámolót és kérdezi van-e valakinek hozzászólása. Vathy: kérdezi, hogy fül-orr-gége előadója volt-e a kong­resszusnak ? A programra szerint volt ilyen előadó. Boros; nem volt, ellenben a maxilla töréseiről Reichenbach professzor tartott előadást. Dékán: van-e még kérdés, hozzászólás ? Hozzászólás nincs, az elhangzottak tudomásul szolgálnak.

Next

/
Thumbnails
Contents