Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1963-1965

1964. március. 20., Rendes kari tanácsülés

- 3 -7*­A Művelődésügyi Közlöny 1964.március 1-i, 5.számában jelent meg: 1. / a honvédelmi miniszter 1/1964./1.29./HM sz. rendelete a sorkatonai szolgálat elhalasztásáról és félbeszakításáról, valamint a tartalékos hadkötelesek behívás alóli ideiglenes mentesítéséről szóló 3/1964. /I.29./Korm.sz. rendelet végre­hajtásáról. 2. / A művelődésügyi miniszter 113/1964./MK 5./MM sz. utasítá­sa az egyetemeken, az egyetemi jellegű főiskolákon és a fő­iskolákon megszakított tanulmányok folytatásának engedélye­zéséről. Az egyetemeken megkezdett és félbehagyott tanulmányok foly­tatását a dókán.engedélyezheti. Ha a tanulmányok megszakítá­sára birósági vagy más hatósági eljárás következtében került sor, a.tanulmányok folytatásának engedélyezéséhez a miniszter jóváhagyása szükséges. A tanulmányok folytatása abban az esetben engedélyezhető, ha a kérelmező tanulmányait legalább két érvényes és szabálysze­rűen lezárt félév után szakította meg. Akik a tanulmányok folytatására engedélyt kaptak, a dékán ál­tal megjelölt évfolyamra kell beiratkozniuk, továbbá a koráb­bi és az érvényben lévő tantervek és tananyagok közötti el­térés figyelembevételével a dékán által előirt tantárgyak­ból vizsgát kell tenniük, ill. a gyakorlatot kell pótolniuk. Az Egészségügyi Közlöny 1964. 5.számában jelent meg az Egész­ségügyi Minisztérium közleménye a sajtótájékoztatásról. 1. Az Eü.Minisztérium egyetért a Magyar Újságírók Orsz.Szö­vetsége Elnökségének kérésével, hogy a Magyar Ujságirók Országos Szövetsége által kiállított és a mindenkori folyó évre érvényesített igazolvánnyal rendelkező és közérdekű kérdésekben eljáró ujságirók az eü.szervezet illetékeseitől munkájukhoz kellő tájékoztatást és támogatást megkapják; nem adható tájékoztatás az államtitkot, katonai titkot, hivatali titkot képező adatokról és kérdésekről: az érvényes újság­író igazolvánnyal nem rendelkező érdeklődőktől meg kell ta­gadni. * 2. A Minisztérium felhívja a figyelmet az orvosi rendtartás­ról szóló 51/1959./XII.31./ számú kormányrendelet 3.§-ában foglaltak pontos betartására és pedig: /1/ "Az orvos saját orvosi tevékenységéről, ill. egyes betegségekkel kapcsola­tos vizsgálati vagy gyógyító eljárásáról és az elért ered­ményeiről időszaki lap részére - az orvosi szaklapok kivé­telével - valamint a rádió, televízió és a filmhíradó ré­szére cikket /közleményt/ nem irhát és nyilatkozatot sem ad­hat. Az orvos nem adhat engedélyt saját orvosi tevékenységé­vel, vizsgálati vagy gyógyító eljárásával kapcsolatos cikk­nek időszaki lapban - kivéve az orvosi szaklapokat - vagy rádióban, teleyizióban, filmhiradóban történő közzétételéhez. <02

Next

/
Thumbnails
Contents