Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1961-1963
1961. szeptember 22., I. kari tanácsülés - Bejelentések, inditványok
- 16 felkészülését« A továbbképzést nagyban támogatná az is, ha Egyetemünk kondort áriban - ellentétben ez eddigi helyzettel - biztosítva lennének ideológiai, politikai, köngv^n és folyóiratok az Egyetem dolgozói szánéra . Az Egyetemünkön dolgozó á.iat á oktatók szakmai és tudományos nunl:áj_á- val foglalkozó bizottság az eluult tanévben is folyaratosan végezte munkáját. Felvette a kapcsolatot az újonnan II yotonünkro került fiata- 1 okkal é-s megbeszélte velük problémáikat. .i bizottság vélcnényo szerint a fiatalok általában, elég gyorsan kapcsolódtak be az intézeti munkába és többen közülük tudományos nunkában is her résztvosznek. Az oktatásban valamennyi fiatal résztvosz, oz azonban az első évben nég elég nagy megterhelést jelunt számukra. Az az elv, hogy a fiatalokat lehetőleg először cinciéti intézetekhez osztjuk be elméleti előképzésük növelése céljából, általánosságban bevált,azonban az a veszély is fenn forog, hogy a tudományos munkában való elmélyülés tudományos perspektívát jelent e fiatalok száméra és ezért számos esetben a 2 év eltelte után som kívánkoznak - eredeti tervüktől eltérően - klinikára átmenni . Ez a körülmény viszont noheziti a klinikákon az utánpótlás nevelését. Ennek kiküszöbölésére megtettük a-, első lépéseket és az elméleti intézetekben dolgozó, 2-3 évvel azelőtt diplomát nyert fiatalok közül a tervszerű átirányítás sorén 2o fő került ét klinikákra• A fiatal oktatóknál foglalkozó bizottság az Egyetem külső klinikai KISS szervezetével együttesen április hónapban ankétet szervezett a modern egyetemi oktatás kérdései ciamiel. Az ankéten elhangzott előadások fő célja a fiataloknak az okto. tussal kapcsolatos tapaszt álatok átadása volt Foglalkozott a bizottság az Egyetem szakorvos-képzésének helyzetével is és a. Gyógyítási Bizottsággal cgyüttmüködvo elkészült az egyete:.reli a szakorvos-képzés fejlesztésére vonatkozó részletes javaslata, amelyet az Alt lános Orvosi Kar Tanácsa az elkövetkező évben fog megtárgyalni. Intézeteink és klinikáink státusbalyzetével az Egyetemi Tanács több Ízben foglalkozott. Kezdeményező lépések történtek annak érdekében, hogy az egyes intézetek és klinikák létszám t, az adott kereten belül, arányosítsuk. A probléma elvi kérdéseinek tisztázása után a jövő feladata lesz egyes intézetek státusának rögzítése. V. Gazdasági üsyek. ECjVctc::.ün>. j. köv^a . öésc több saint 226 nillió forint. 0 . Az o lnu.lt tan öv során az alábbi ujjáöpitösck, illetve- felújítások f olyte.k z