Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1961-1963
1961. szeptember 22., I. kari tanácsülés - Bejelentések, inditványok
Io felhasználása igen vontatott. Az egyetemi tudományos hitelkeret arra hivatott, no y a tudományos munkát nagy .mértékben elősegítse, mégis vannak intézetek, amelyek a kiutalt keretből még semmit sem használtak fel. A tudományos Bizottság ezért Javasolja, ho y mindazon intézetek célhitel támogatás zároltassák október hó folyamán, amely intézetek f. évi szeptember 3o-ig célhitelük 3/4 részét nem használják fel. A Tudományos Bizottság jelentése szerint - az i:.idézetektől beérkezett beszámolók alapján megállapítható, hogy Egyetemünkön kiterjedt tudományos munka folyik. Megállapítja azonban azt is a bizottság, hogy ennek a tudományos munkának intenzitása a munkát gátló körülmények kiküszöbölésével tovább fokozható volna. A tudományos munka további fejlődését a Tudományos Bizottság a következőkben jelöli meg: a tanszékek tudományos munkásságukat szélesebb körben épitsék ki és terjedjen ki ez a munka olyan kérdések kutatására is, amelyek tekintetében eddig kevesebb történt /pl. munka ártalmak kutatása/, Másrészt konkrét előfeltételei is.Vannak a továbbfejlődésnek: igy sok intézettől a helyhiány megszüntetése, ami el őr el éitható lag csak az'uj elméleti tömb megépítésével történhet, a modern tudományos kutatáshoz szükséges eszközök /elektromik- roszkopikus és egyéb felszerelések/ biztosítása, a tudományos segédszemélyzet kellő létszáma, a tudományos dokumentációk kérdésének megoldása, Kern utolsó sorb n Egyetemünk könyvtarának további fejlesztése is előfeltétele a tudományos munkának. 1942/1361. ./. Sajnálattal állapította meg a Tudományos Bizottság, hogy Együteműnk nem minden tanszéke tett eleget vagy nem kellő módon hajtotta vmgro azon kötelezettségét, hogy a tudományos munkáról szóló beszámolóját elkészítse. így a Tudományos Bizottság jelentését 6 intézet jelentésének hiányában tudta csak összeállítani. Egyetemünkről az elmúlt tanév folyamán megjél nt tankönyvek, monográfiák, tudományos dolgozatok száma és Egyetemünk oktatói által tartott tudományos előadások; ÁQK. Fog, Kar. G-yógysz. Kar Össze seng Könyv monográfia 42 3 - 43 Tudományos dolgozat lo2o 71 24 1115 Tudományos előadás 473 7o 11 559 Egyetemünk professzorai és oktatói közül számos an tartottak tudományos előadásokéit és vettek részt külföldi kouarez:;aurákon, illetve tanulmány-» utakon. Az elmúlt tanév folyamán 2So esetben vettek részt külföldi