Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1961-1963

1963. április 19., IV. kari tanácsülés - Bejelentések, inditványok

rájuk bízzuk, hogy maguk eszméljenek rá felelőtlenségükre. Nem hiszQm, hogy sok szó esett volna ilyesmiről, hallgatóink ás oktatóink között. A tapasztalatok szerint egyes intézetek.a hallgatósággal igen laza, vagy semmilyen kapcsolatot fiam tartanak fenn. Erre mutat pl. az is, hogy­ha valamelyik hallgatóval probléma van, akkor inkább Írnak egy leve­let a dékánnak anélkül, hogy pl, az intézet vezetője az illető hallga­tókkal beszélt volna. Sokszor azonban xaég a levélírás is elmarad. Az illető intézet szótlanul tudomásulvoszi, hogy a hallgatóság negligálja, pedig érdemes lenne elsősorban ennek az intézetnek megvizsgálnia a negligálás okáifc.Vannak zsúfolt előadások, egyesekre pedig ugyanazok a hallgatók nem járnak el, akik a másik előadóhoz lelkesen mennek. Ebek a problémák jólismertek egyetemünkön, azt is tudjuk, hogy hol van­nak ilyen problémák, és most azt szeretném kérni, hogy ezekre,elsősor­ban azok az intézetek figyeljenek fpl, amelyek érintve vannak. Fölso­rolást szándékosan nem kívánok adni. Egyszer már idéztem egyik profesz- szorunkat, aki azt mondta; hiába igyekszik jól végezni munkáját egy. tanszék, ha van egy-kát olyan, amelyik a tanfegyelemmcl nem törődik. .. Nem vagyok barátja a katalógusnak, egy jó előadás többet ér lo kataló­gusnál,, de ha másként nem megy a dolog, mégis csak kell katalógust t tartani. Sokan hallgatóink közül mégcsak a legalitás fokán állnak és csak azt teszik meg, amit megkövetelünk tőlük. Segítsük őket hozzá, hogy a moralitás fokára emelkedjenek. Ismételten hangsúlyozni szeret­ném, hogy a t nfegyelem biztosítása nemcsak jogi, hanem kötelessége is tanszékeinknek, és oz alól egyik som kivétel. Hogy biztosíthatja a rektor és a dékán a tanfegyeimet Óooo, ill. 2500 hallgatóval kap-., csőiatban, ha a tanszék 4oo, vagy esetleg csak 2oo hallgatóval szem­ben tehetetlen? A rektor és a dékán már csak adminisztratív eszközök­kel folyhat bele a munkába, súlyosabb esetekben a nevelés a tgnszélsk feladata. A z elmúlt években kialakult egy rendszer az oktatási munka irányítá­sával, ellenérzésével kapcsolatban és tisztázódott ebben mindenkinek .. a szerepe. Eddig a tanszékek szerepéről szóltam, most a délmén szerepé-., ről szeretnék beszélni, A dékán a tanszékekre támaszkodik, a tanszékek­nek a hallgatókra vonatkozó javaslatait-elfogadja és.csak akkor módo­1 sitja, ha túlzások, következetlenségek mutatkoznának. Az egységes szem­pontok kialakítása végett a dékán félévenként összegyűjti az intésetek tanulmányi felelőseit és kölcsönösen kicserélik tapasztalataikat. 1421.

Next

/
Thumbnails
Contents