Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1961-1963

1962. március 2., III. kari tanácsülés - A Fogorvosi Kar fejlesztési tervjavaslata az 1961 december 13-i Egyetemi Tanácsülés irányelve szerint

21 ­86 ■ PÓ8áné: megállapítja, hogy a kézhezvett tervjavaslat­ban a Marxizmus Tanszék nem szerepel* Engedélyt kér arra, hogy utánnapézzen az adminisztrációban, náluk vagy másutt csuszott-e el az anyag* Javasolja a tervjavaslat kiegészítését 3 oktatóval a Marxizmus Tanszék részére, 1 adjunktusi statust filo­zófiai szakból és 2 tanársegédet- politikai gazdaság­* tan és tudományos szocializmus szakból* Jelenleg, bár a Tanszéic mind az V* évfolyam összes hallgatóit ok­tatja, nem áll olyan helyzetben, hogy egyetlen agy olyan oktatója lenne, aki kizárólag a fogorvostanhall­gatókért lenne felelős. A haligatók száma növekedik évről-évre, ezért szükségessé válik, hogy a fogorvos­tanhallgatóknak külön előadásokat tartsanak* Úgy gondolja, hogy ez egy reális előrenéző igény, hogy a 3 szaktárgyhoz 1-1 oktatót kapjanak* Dékán: megjegyzi, hogy a Marxizmus Tanszéknek is meg­küldték a körlevelet és kéri, hogy az igényt Írásban jelentsék* Ács: miután a hallgatókkal kapcsolatos adminisztratív munka egyre több lesz, és a jó'ügyvitel igen fpntos, ezért javasolja, hogy a Dékáni Hivatal minimális sze­- mélyi fejlesztését be kellene venni a tervezetbe* t . r Parkas: kiegészítésképpen megjegyzi: a dékáni hivata­lok megerősítése, átszervezése tekintetében jelenleg folynak tárgyalások az egyetem vezetőinek, apparátu­sának a megerősítéséről* Úgy, hogy ezt nem is ebbe az anyagba kellene belevenni, hanem a Rektor elvtárssal tárgyalva, ugyanabba belevenni* A másik dolog, mint ahogy most kiderült: a Marxizmus Tanszék nem szerepelt a tervjavaslatban. Nem tudja, hogy átnézte-e valaki, hogy más tárgyak ilyen módon nem raarad.tak-e ki* Gondol az elnöki bejelentéseknél elhangzott gégészeti oktatás problémájára, ami jelen­leg egy eldöntetlen kérdés, hogy milyen formában lesz megoldva* Nem tudja, hogy eddig milyen tárgyalások zajlottak le. Selymes tanársegéd más területre került, nemis egyetemi alkalmazott lett, hogy ezzel kapcsolat­ban milyen nehézségek merülnek fel, a későbbi tárgya­lásoknál fog kiderülni. De amennyiben a Gégeklinikának- kell egy plusz oktatást vállalnia,_ meg kell nézni az Általános Orvosi Kar oktatással kapcsolatban hogy lesz ez párhuzamos. Amennyiben általános orvostanhallgató­, kát az egyik, fogorvostanhallgatókat a másik félévben oktatnak, akkor ez személyi igényt.nem jelent. Ameny- nyiben azonban a tanrend összeesésnál a Gégekliniká­nak az összesen 11 orvosa még kap 160 fogorvostanhall­- gatót ugyanabban a félévben, ebben az esetben biztosan felmerül az igény ott is*

Next

/
Thumbnails
Contents