Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1959-1961

1960. január 5., Kari tanácsülés - Miniszteri, rektori leiratok

JJ. 10 - ­Dékán; megjegyzi, hogy már az elmúlt évben is rendeztek hasonló előkészítő tanfolyamokat, nagyon sikeresek voltak» Tudomásul szolgál» r “ t Dékán jelenti, hogy több utóvizsgán elbukott I.éves or­vostanhallgató a dékáni és rektori elbocsátó végzések fe­lülvizsgálatát kérte a Minisztériumtól» A Minisztérium ezen kérelmeknek helyt adott azzal az indokolással, hogy bár a bukott I.éves orvostanhallgatók továbbtanulásának kérdésében Egyetemünknek az az álláspontja, hogy az I.év­folyam megismétlését nem engedélyezte, elvileg helyes, azonban a munkás-paraszt származású hallgatók arányának biztositása érdekében - ebben a kategóriában alacsonyabb pontszámú hallgatók kerültek az Egyetemre és ezeknek több támogatásra van szükségük tanulmányaik folytatásában - ezért hozta a Minisztérium azt a döntést, hogy az I. év­folyam megismétlését az I.félév kihagyásával és a Il.fél- év megismétlésével engedélyezte. Kéri a Minisztérium az Egyetemet, hogy a jövőben ilyen eseteknél fenti szempontokat vegyék figyelembe* Tudomásul szolgál. Dékán jelenti, hogy az Egyetemi Tanácsülésen a Rektor tá­jékoztatta a Tanácsot, hogy az Egészségügyi Minisztérium felhivására - az I.évet oktató professzorokkal történt előzetes tárgyalás után - Egyetemünk vállalta 150 Német Demokratikus Köztársaságból ideérkező német orvostanhallgató németnyelvű oktatását az esetben, hogyha a Minisztérium biztosítani tudja ehhez a megfelelő személyi és dologi tá­mogatást. Október 24-én megérkezett 122 német hallgató. Kétharmad ré­szük leány, egyharmadrészük fiú. Ezeknek oktatása és vizs­gáztatása Egyetemünk Általános Orvosi Karán német nyelven, de a magyar tanterv és az elkészített tanrend szerint fo­lyik. Az oktatás november 2-án megkezdődött. A hallgatók részére a Minisztérium ideiglenes diákotthont biztosított. Az Egyetem előterjesztésére az egészségügyi miniszter dr. Bálint Péter egyetemi tanárt, Egyetemünk Általános Orvosi Karán tanulmányaikat folytató német hallgatók felügyeleté­vel és ügyeinek intézésével f959«november 1-i hatállyal megbízta. A német hallgatók vezetője dr.Hess docens, aki egyben a filozófia előadásokat fogja nekik tartani német nyelven. Fogadásuknál az állami vezetés, a Párt és a KISZ Szerve­zet egyaránt képviselve volt. Indexük magyarnyelvű lesz. Az előadásokat és gyakorlato­kat Egyetemünk oktatni tudja német nyelven* saját okta­tóinkkal és gyakorlatvezetőinkkel. Az intézetek tehermen­tesítésére azért szükség van uj munkatársak beállítására a magyar hallgatók oktatásához és egyéb vonalon való tá­mogatás is szükséges. Mind a személyi, mind a gazdasági ügyek lebonyolítása folyamatban van*

Next

/
Thumbnails
Contents