Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1959-1961
1960. január 5., Kari tanácsülés - Miniszteri, rektori leiratok
PK. 496/1959 Dékán jelenti, hogy az Egyetemi Tanácsülésben, a Diákjóléti Bizottság*** elnökének dr.Székessy Vil*osné professzor asz- szonynak javaslata alapján megvitatták az Egészségügyi Minisztérium leirata alapján Egyetemünkön létesítendő társadalmi-ösztöndíj kérdését* Az Egyetemi Tanács a leirat e- gyes megállapításait aggályosnak tartotta, különösen a tekintetben, hogy a társadalmi ösztöndíjban részesítendő hallgatókkal az Egyetem 3-tól 5 évig terjedő időtartamra munka- viszonyba lép* A végző hallgatók elosztásánál nem az Egyetemre való beosztás képezi a problémát, hanem a vidéki állások elfoglalása* Továbbá hiányolta Egyetemünk Tanácsa, hogy az Egyetemnek nem áll módjában az Egyetem alkalmazásában lévő érdemes dolgozók, elsősorban középkáderek gyermekei részére alapítani társadalmi ösztöndíjat* * Ezen javaslatra az Egészségügyi Minisztérium leiratában arról tájékoztatta az Egyetemet, hogy a társadalmi ösztöndíjak álapitásával megkönnyíteni kívánták azon elsősorban munkás-paraszt származású tanulók helyzetét, akik eddigi munkájuk és magatartásuk alapján az egyetemi utánpótlás szempontjából számításba jöhetnek* Segíteni kívánták továbbá azokat a szakterületeket is, ahol az állások betöltése évek óta nem történik meg, vagy nem a legmegfelelőbbekkel történik. Tekintettel arra, hogy a társadalmi ösztöndíjakkal kapcsolatban tapasztalatok szerzésére még nem nyílt mód,, a Minisztérium eredeti elgondolásán ez idő szerint nem kíván változtatni. Fentiek alapján amennyiben arra érdemes, a feltételeknek megfelelő hallgatók vannak, úgy a megadott kereten belül az e- gyetemi Párt, KISZ és Szakszervezet meghallgatásával a dékánok társadalmi tanulmányi ösztöndíj adományozására vonatkozó javaslattal élhetnek a rektor felé, A Fogorvosi Karon engedélyezett társadalmi tanulmányi ösztöndíj létszám kerete egy fő. r KOSZTA ERZSÉBET V.éves fogorvostanhallgatót javasoltam társadalmi tanulmányi ösztöndíj adományozására* Nevezett paraszt származású. Érettségi bizonyítványát 1954- ben szerezte meg a Dolgozók Gimnáziumában kitűnő eredménnyel* 1955*évben nyert felvételt a Fogorvosi Karra* Tanulmányait az elmúlt évek során mindig jeles eredménnyel végezte. Három éve a Biokémiai Intézetben dolgozik mint demonstrátor. Ezt a munkáját az Intézet vezetőjének megelégedésére végzi. Az eddigi tanulmányi eredménye és emberi magatartása alapján javasolja társadalmi tanulmányi ösztöndíjra. Kérdezi, hogy van-e valakinek valami észrevétele, hozzászólása ? Hozzászólás nincs a Tanács egyhangúan elfogadj fenti javaslatot.