Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1957-1959
1958. október 10., I. kari tanácsülés - A Fogorvosi Kar tizéves (1960-69-ig terjedő időre) perspektivikus fejlesztési terve
Dékán : docensi rangban is lehet utódot nevelni. Веку: szükségesnek tartja megjegyezi, hogy az előírás x# a javaslatot 1960-1969—ig terjedő időre kérte, ez 12 éves távlat. Földvári : az első helyen felsorolt és annakidején felterjesztett 5 tanszékvezetői állás sorrendjére már a szükebb docensi körünk döntött. A továbbiakban már a szájsebészet is sorra kerülne. Kérdezi Skaloud tanártól, hogy ki legyen az a bizottság, aki az uj javaslatot elkészítené ? De tudomása szerint Skaloud tanár ur is ott volt, amikor az öt tanszék sorrendjét megállapították és ott mondta, hogy elismeri azt, hogy a szájsebészet nem olyan nagy szakma, hogy azt a fogsebészet elé helyezze. Skaloud: ő most is azt mondja, hogy a'szakmát nem tudta úgy képviselni, mint kellett volna. Dékán : azt hiányolja, hogy generális szempont nem érvé-' nyesült, az, hogy elsősorban docensi szinten oktassanak. Schranz : a dékáni javaslat alánján az volna gyakorlatilag kivihető, fcogy 3 egyetemi tanári állásra kérnénk javaslatot, azután fokozatosan tanszékvezető docensi kinevezéseket javasolnánk és gondoskodnánk arról, hogy minden előadója a Karnak, aki kötelező tárgyat ad elő, docensi kinevezést kapjon. A tanszékvezető docensek fokozatosan lépnének elő egyetemi tanárrá, a fogorvosi tárgyakat előadó docensek pedig fokozatosan tanszékvezető docenssé. Ehhez jönne még külön a tanszéki segédszemélyzet. Dékán : a-Kar személyi fejlesztésére vonatkozóan a következőket javasolja: 1/ a Kar előadói /mind a fogorvosi, mind a nem fogorvosi tárgyaké is/ egyetemi docensi statusba legyenek kinevezve, vagy állásuk egyetemi docensi állássá szerveztessék át. 2/ Minden előadó docens mellé 1 tanársegéd neveztessék ki. 3/ Öt egyetemi tanári állás szerveztessék a fogorvosi tárgyak előadói részére /három tanszékvezető egyetemi'tanári állás, kettő pedig másod egyetemi tanári állás/. 4/ A fogorvosi tárgyak oktatása ez idő szerint a Kária-utca 52, a Mikszáth Kálmán-tér 5. és az I.sz.Kórbonctani Intézet épületében történik, tehát 3 helyen. Ez az állapot az Egészségügyi Minisztériummal történt megállapodás szerint is csak ideiglenesnek tekintendő, mert az üzemeltetés Így nehézkes, költséges és a célnak nem megfelelő. Feltétlenül szükséges, hogy a 10 éves fejlesztési terv keretén belül a fogorvostanhallgatók számának megfelelő egységes épület bocsátassék renuelkezésünkre. Tekintettel arra, hogy az idő 3ürget minket és záros határidőn belül fel kell terjeszteni javaslatunkat kérdezi, hogy elfogadjík-e ezt a nagy vonalakban kifejtett javas-