Budapesti Orvostudományi Egyetem Fogorvosi Kar - tanácsülések, 1954-1957

1957. május 25., IV. kari tanácsülés - Elnöki bejelentések

8 vezet részvételével. Az Egyetemi Tanács ezzel egyetértett és ja­vasolta, hogy dr.Is3ekutz Béla rektorhelyettes ur elnöklete alatt, dr.Pataky Zsigmond adjunktus, a pártszervezet és a KISZ részvéte­lével működjék ez a bizottság. < 4 * Dékán sajnálattal állapítja meg, hogy az Egyetem minden fakultá­sára leiterjedő pályázaton fogorvostanhallgatók nem vettek részt. A pályatétel cime volt: "Hogyan tanuljon, szabad idejét miként használja fel, hogyan művelődjék, miként vegyen részt szocialista társadalmunk épitűsében a Budapesti Orvostudományi Egyetemen ta­nuló ifjú ?" Dékán jelenti: az Egyetem Tanácsa V.2-i ülésén foglalkozott a Budapesti Orvostudományi Egyetem Könyvtárának központi könyvtárrá való" átszervezésének ügyével. A Tanács egyetértett abban, hogy a Budapesti Orvostudományi Egyetemen egy országos könyvtár szerve­zését szükségesnek tartja, semmiképpen nem' érthet azonban egyet azzal, hogy egyetemünk könyvtára az egyetem keretéből kiváljon. Dékán jelenti: ugyancsak az Egyetemi Tanács május 2-i ülése fog­lalkozott a hallgatók nyelvi vizsgájának kérdésével. A Tanács egyetértett az Oktatási Bizottság azon javaslatával, mely szerint, hogyha egy hallgató nem orosz, hanem egyéb nyelv tanulását vette fel, de orosz nyelvből kiván vizsgát tenni-, erre neki engedély adassák. Másodszor a bizottság javasolja, hogy azoknak a jelenleg II. és III. éves hallgatóknak, akik az orosz nyelvet elhagyva, kezdő fokon nyelvet tanulnak, a kötelező vizsgát a gyógyszerészi karon a IV.év, az orvos és fogorvosi karon az V.év végéig kell letenniök. Dékán jelenti: az V. éves fogorvostanhallgatók szigorlati-ösztönd: kérelmére az aláb~bi miniszteri leirat érkezett: "Ezen probléma nem először vetődik fel. E tanévben ösztöndijmódos: tásokkal nem áll módunkban foglalkozni, de ezen túlmenően a kérés teljesítésével elvileg sem lehet egyetérteni. A Fogoryosi Kar 5 é' alatt nemcsak egyetemi diplomát, hanem lényegében szakorvosi képe­sítést is nyújt a hallgatóinak. így a fogorvostanhallgatók a ré­gebben szokásos 9 évi tanulmányok és gyakorlati idő eltöltése hat* helyett 5 év alatt kapnak a régivel azonos képesítést. Ezen körül mény természetessé teszi, hogy a fogorvostanhallgatók 5 éves tanú mányaik alatt az elméleti előadások mellett intenzív gyakorlati munkát is végezzenek, ami azonban a meglévő keuvezményeken felüli további kedvezmények - magasabb ösztöndíj - adására nem jogosit hat." 1 /156/1957./

Next

/
Thumbnails
Contents