Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1967-1968
1968. május 21., IV. rendes kari tanácsülés
14 V Rektor: két bejelentést kíván tenni. - Tájékoztatja a Tanácsot, hogy május li-én az Egyetemi Tanács meghívására F^rádi elvtárs, az egészségügyi miniszter első helyettese, ismerkedési megbeszélésre látogatott el Egyetemünkre. Farádi elvtárs kifejezte, hogy ilyen látogatásra bármikor, szívesen áll rendelkezésre, elképzelhető ug/, hogy Egyetemi Tanácsülésre hívják meg, vagy konkrét kérdések megbeszélésére . Az Akadémia Osztály ülésén a Tanács néhány tagja felszólalásában összehasonlítást tett azzal kapcsolatban, hogy az Egyetem mérnököt 45oo forintos fizetéssel vesz fel, ugyanakkor amikor a tudományos unkatársak fizetése j^val alacsonyabb. A mérnöki állással kapcsolatban tájékoztatja a Tanácsot a következőkről: évtizedek óta Egyetemünk legnagyobb problémája a gazdasági vezetés hiányossága, amely nem közömbös kérdés, mert Egyetenünk az ország legnagyobb szerve 3oo milliónál nagyobb összeggel gazdálkodik. A munka megjavításának első lépése : a gazdasági rektorhelyettesi állás megszervezése volt. Mindenki tanúsíthatja, hogy dr.Bogina Elemér gazdasági rektorhelyettesi kinevezése jelentős változást hozott. De egy ember nem tud mindent elvégezni, ha nincsenek megfelelő munkatársai. A legnagyobb nehézségek a Műszaki Osztályon vannak, a Műszaki Osztály működése elégtelen. Sok kísérlet történt ennek megjavítására, mindézideig eredménytelenül. Ennek több oka van: első, hogy a műszaki szakemberek nem voltak alkalmasak ilyen jelentős osztály vezetésére. Annak 0 megállapítására is el kellett jutni, hogy az ött dolgozó munkatársak között olyan nem kívánatos kapcsolatok létesültek, amik a mu ka eredményességét veszélyeztették. Az is tény, hogy a jelenlegi mérnöki, fizetés nem megfelelő, látják, hogy másutt egy mérnök mennyivel többet kap. Eddig nem lehetett ezen segíteni, de most a gazdasági irányítás új nndja lehetővé tette, hogy pályázatot hirdessenek a Műszaki Osztályon főmérnöki állásra. Junius 1-től alkalmazzák, főosztályvezetői rangja lesz. Előző munkahelyén nsg/obb volt a jövedelme, nem volt könnyű megszerezni, ez is csak egy lépés a gazdasági vezetés megjavítására, kéri ehhez a t. Tanács jóváhagyását. Gegesi Kiss : a felszólalás nem személy ellen sz^it, hanem párhuzamba állították a kettőt, a jövő perspektívájáról volt szó és annak a féltése állitotta ezt a kérdést előtérbe. Egyetért a Rektor urra, hogy a gazdasági vezetést egy ember nem eCbógc megváltoztatni. tudja