Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1966-1967

1967. június 7., V. rendes kari tanácsülés

- 2 -Dr* Erdős Zoltán az elmúlt 2 évtizedben aktiv tevé­kenységet fejtett ki az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet munkájában. 194-5-ben az Egyetemi Központi Ü.B. küldötte, 1946-ban titkára 1948-ig. Ettől kezdve több mint 10 éven keresztül volt a klinika Szakszervezeti Bizottságának, illetve szakszervezeti alapszervének elnöke. Mint szak­­szervezeti elnök, mindig támogatta, segitette a Párt cél­kitűzéseinek megvalósítását• 1945-ben a Sz.D.P., majd az PJÍ.D.P. tagja, 1956-tól pártonkivüli. 1960-ban "Érdemes Orvos" kitüntetést nyert. Nős, egy kiskorú leánygyermeke van. Emberi, orvosi magatartásának jótulajdonságai közül külön kell kiemelnünk azt? hogy egész munkásságát mindenkor a közösség érdekét magáévá tevő, a közösség érdekeiért küzdő, kollektiv szellem hatotta és hatja át. A dolgozók becsülik, Szeretik. A Bizottság Dr. Erdős Zoltán egyetemi adjunktus egye­temi docensi kinevezését egyhangúlag javasolja. Dr. Schöngut László egyetemi adjunktus 1912-ben szü­letett. Középiskoláit láraraarosszigeten, egyetemi tanulmá­nyait Franciaországban végezte és Párizsban nyert orvosi diplomát 1956-ban, majd a Lelong professzor által vezetett párizsi gyermekklinikán dolgozott mint externista, majd klinikai asszisztens. Párizsban szerezte meg gyermekszakor­vosi képesitését. 1952-óta dolgozik az I.sz. Gyermekklinikán, kezdetben mint 2. fokozatú, 1955-től mint 1. fokozatú tanársegéd, 1961-től pedig mint 2. majd 1. fokozatú adjunktus. Kezdettől fogva résztvett a klinika oktató-nevelő mun­kájában, kezdetben a medikusok gyakorlati oktatásában, 1961- től pedig mint tantermi előadó is. ő adja elő a gyermekgyó­gyászat egyik fontos fejezetét, a csecsemő- és gyermekkori allergiás kórképeket. Kitűnő előadói képességekkel rendel­kezik. Az orvostanhallgatók, a VI. éves orvostanhallgatók, fiatal orvosok és szakorvosjelöltek oktatásával, nevelésé­vel ambícióval és eredményesen foglalkozik. Évek óta nagy gonddal irányítja a nővérek továbbképzését. A klinika gyógyitó munkájában, kezdetben mint - külön­böző beosztásban működő - osztályvezető tanársegéd, később mint a gyermek belgyógyászati, majd emellett fertőző osztá­lyainak vezetője, végül mint a klinika adjunktusa vesz részt. 1959-ten megszervezte a klinikán az allergiás betegek ambu­lanciáját. Dr, Schöngut László a gyermekgyógyászat egész te­rületét elmélyült áttekintéssel biró és több évtizedes ta­pasztalattal rendelkező, kitűnő gyakorlati és elméleti tu­dással felvértezett klinikus. Tudományos munkásságának területe a gyermekkori aller­giás megbetegedések. Már korán, még párizsi működése alatt vonzódott e kérdéshez, ahol megszervezte és vezette az egyik első franciaországi gyermekallergiás ambulanciát. Hazatérése után ezirányu tudományos tevékenységét szélesebb körben

Next

/
Thumbnails
Contents