Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1966-1967
1967. február 8., III. rendes kari tanácsülés
közlekedési viszonyok köpött a lébe. tő legkorábban Kolozsvárra utazott - és ott az Egyetem szolgálatába állt, továbbá az, hogy a Román Népköztársaság magas állami kitüntetésben részesítette, amellett bizonyit, hogy nevezett ellen emberi és politikai szempontból kifogás nem merülhet fel. Mindezek alapján a Bizottság megállapította, hogy Dr.Nákó Andrásnak tudományos minősítése nincsen, a többi négy pályázó mind az orvostudományok kandidátusa. Ezen négy pályázó - köz ptt szakmai, tudományos szempontból lényeges, döntő különbség nincsen. Ezért a jelölésnél a Bizottság f igy ele mb eve tto a pályázók oktatói készségét, politikai magatartását és intézet szervező képességét is„ Mindezen szempontok figyelembevételével a Bizottság hosszas tárgyalás és alapos megfontolás után a szóbanforgó állás betöltésére dr.Alíöldy Jenőt, Dr.Rávász Györgyöt és Dr,Vendég Vincét tartja alkalmasnak. Nem javasolja Dr.Nákó Andrást azért, mert tudományos minősítése nincsen Ugyancsak nem javasolja a szóbanforgó állásra Dr.Surján Lászlót sem, aki ugyan szakmai és tudományos szempontból megfelelő volna, de nem felel meg azon világnézeti követelménynek, amelyet jogosan elvárhatunk egy olyan újonnan kinevezendő professzortól, .akire az ifjúság oktatását nevelését és ezek irányítását bízni kívánjuk. f f A Bizottság első helyen jelöli Dr.Alföldy Jenőt, akinek nemcsak oktatói, de klinikai szervezési tapasztalatai is kiemelkedők. Második helyen jeleli Dr,Révész Györgyöt? akinek ugyan egyetemi oktatói múltja nincsen, rde politikai szempontból kiemelkedik a mezőnyből, emberi, szervezői és intézetvezető képessége egyaránt kiválóan alkalmassá teszik a szóbanfoügó tanszék vezetésére.Harmadik helyen jelöli Dr.Vendég Vincét,, akinek ugyan igen hosszú oktatói múltja van, de egyrészt nem ismerheti a hazai viszonyokat, másrészt emberi, politikai magatartásáról a rendelkezésre bocsátott iratok alapján a Bizottság nem alkothatott teljes képet. összefoglalva a Bizottság ep;yhangulag az alábbi javaslatot terjeszti a Kari Tanács elé: 77 o.