Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1963-1964

1963. október 2., I. rendes kari tanácsülés

538/1963.ÁOK. Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar Professzor Ur! A Budapesti Orvostudományi Egyetem II.sz.Szemklinikáján meghirdetett 5oo2 ksz. egyetemi docensi álláspályázattal foglalkozó bizottsági ja­vaslatot az alábbiakban azzal küldöm meg; hogy azt f.év október 2-i kari tanácsülésünk napirendjére kitűztem. "A Budapesti Orvostudományi Egyetem II.sz.Szemklinikáján meghirdetett 5oo2 kulcsszámu egyetemi docensi állásra dr.N agy Ferenc adjunctus, szemész-szakorvos nyújtotta be igazolásokkal szabályszerűen felszerelt pályázatát. Dr.Nagy Ferenc 1911-ben született. Orvosi diplomáját 1936-ban szerez­te meg. Orvostanhallgató korában 3 éven át szabad idejében a Gyógy­szertani Intézetben* szorgoskodott; mint demonstrátor. 1936-ban az ál­lami Szemkórházba került orvosnak, Imre József professzor mellé, majd 194o-ben ugyancsak Imre professzorral együtt a II.sz.Szemklinikára, ahol azóta az-egyetemi fokozatokat végigjárva jelenleg is adjunktusként dolgozik. t Szakorvosi képesítését 194o-ben nyerte el, A II.világháborúban katonai szolgálatot teljesített; a különböző kórházakban dolgozott. 1943-ban párttag lett, ahonnan az 1949-i felülvizsgálat alkalmával állítólag ideológiai képzettlensége miatt kizárták. Szakszervezeti tag. Jelenleg a marxista esti egyetem hallgatója. Nemcsak kitűnő képzettségű szemorvos, hanem mellette általánosan is"' magas műveltségű orvos. Jó műtői készséggel rendelkezik s professzo­rának- tanúsága szerint kb 44oo műtétet végzett szakmai pályafutása alatt. Oktatásban, továbbképzésben, mint jó előadó, nagy gyakorlattal rendel­kezik és megbecsült tagja a szemésztársaságnak. Szorgalmas, a közösséghez érzelmileg is jól viszonyuló és alkalmaz­kodó egyéniség. 28 tudományos cikke bizonyitákot szolgáltat ahhoz, hogy szakmájának minden területét jól ismeri ás lelkes érdeklődője a még homályban lé­vő tudományos kérdéseknek. Dr.Nagy Ferenc minden tekintetben alkalmas arra, hogy docensi rangba soroltassák és megválasztását egyhangúan-javasoljuk. Budapest,1963.szept.17.Dr.Babies Antal s,k.egy.tanár,az Urológiai kli­nika igazgatója, a Bizottság elnöke, Dr.Földvári-Ferenc s.k. ,Dr.Nónay Tibor s.k.egyetemi tanárok a Bizottság tagjai,Dr.Csömör Sándor s.k. MSzüP VB. és Dr.Czerődy Sándorná s,k.Sz.B.képviselője Budapest, 1963.szeptember 23. Dr.Zoltán Imre s.k. dékán 3915.

Next

/
Thumbnails
Contents