Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1963-1964

1964. február 5., III. rendes kari tanácsülés

«. 2 •-» tási kedvet. Szívesen fog résztvenni a reformtorv gyakorlati részének végrehajtásában. Emberi magatartását, gondolkodásmódját mindig az ember szolgá­lata irányította. Orvosi épje példamutató. Mindezek alapján dr.Angyal Lajosnak a címzetes egyetemi tanári cim adományozását a Bizottság egyhangúan melegen javasolja, . . II.Dr.Földvári Ferenc egyetemi tanár dr.L i e b n e r Ernő, az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet igazgatóhelyettese számára javasolja.a címzetes egyetemi tanári cim adományozását. ?r.Eiebner Ernő 1895-ben született. Két évig Lenhossék profeSz­­szor intézetében dolgozott, majd négy évig a budapesti Egyetem Élet*** és Kórvegytani Intézetében Hári Pál professzor vezetése alatt. 1934-, júliusától a Bródy Adél Gyermekkórház bőrgyógyász főorvosa. 1945-t61 a Szabolcs utcai kórház bőrgyógyászati főorvosa, 1933 • január ja óta pe­dig az Országos Bőr- és Nemikórtani Intézet tudományos igazgatóhelyet­tese. Tudományos vizsgálatairól 69 magyar és részben német nyelven, illetőleg franciául megjelent dolgozatban számolt be. Tudományos mun­kássága a bőrgyógyászat számos kérdését felöleli. Foglalkozott a prurigo pathomechanizmusával, az urtiteariák keletkezésében szerepet játszó gyulladást keltő anyagokkal, a csecsemőkori dermatitis seborr­hoides és erythroderma pathogenes isével, az ipari lábmykosiaok kelet­kezési feltételéivel, a gombás dyshydrosisok helyi immunitásos pa the­me ehenizmusával, a mikrosporia epidemiológiai viszonyaival, az állat-" ról emberre terjedő mélygombás folyamatok megelőzésével^ az antibioti­kumok által okozott károsodások prophylaktikajával, a mslanosarcoma és a melanoma malignum kórszövettani kérdéseivel. 'Tudományos munkásságá­nak elismeréséül 1946-ban egjétemi magántanárrá képesítették, majd 1932-ben az Orvostudományok Candidatusa minősítést nyerte. Dr.Liebner Ernő tudományos munkásságában a-klinikai megfigyelés, a betegágynál nyert tapasztalatok kitünően egyesülnek az experiment:?,tor szemléleti módjával. Tudományos munkássága - jelentősen hozzájárult a jelenlegi magyar dermatologia nemzetközi jó híréhez. Tudományos munkássága mellett dr.Liebner Ernő hosszú évek óta rendszeresen foglalkozik orvosok továbbképzésével, az.utóbbi években pedig orvostanhallgatók gyakorlati oktatásával. Mindezek alapján a Bizottság úgy véli, hogy dr.Liebner Ernőnek címzetes egyetemi tanári címmel való kitüntetése eredményes életmunká­jának méltó elismerése volna ás ezért melegen javasoljuk. III.Dr,Mester Endre egyetemi tanár fr.K üllői Rhorer László, a MÁV kórház sebészi ő orvos áznak címzetes egyetemi docensi cím­mel való kitüntetését javasolja. • . Dr.Küllői, Rhorer lászló 1911 .augusztus 21-án-született. Édes­apja a pécsi Egyetem Orvosfizikai Tanszékét vezette. 1931-tól 1957. szept. 1-ig egyetemünk különböző sebészeti klinikáin dolgozott mint mütőnövondek, tanársegéd, majd mint adjunktus. 1957• júniusában Karunk docensi kinevezésre történt előterjesztését elfogadta. Az Egyetemün­kön töltött 22 esztendő alatt rendszeresen rásztvett az orvosnövendé— kék oktatásában; gyakran tartott előadást a hallgatóság számára a pro­fesszor akadályoztatása esetén. 331.

Next

/
Thumbnails
Contents