Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1963-1964

1963. november 27., II. rendes kari tanácsülés

"Jzilárd János: WA boron váltóárair ó.tvozo césekor észlelhető kát lenság” cimü doki ^ri ár te ke z és ének bírálata. be­szerző a borön észlelt két elektromos jelenségnek adja magyarázatát és feltevését részletes kísérleti alapozással indo­kolja meg. Az általa leirt első jelenség abban áll, hogy váltó­áram átvezetése mellett ujjúnkat a bőr felületén áthúzva azt durvább­nak érezzük, ami szerző szerint úgy jön létre, hogy a vonzó, illetve a súrlódási erő az áram pillanatnyi erősségére szakaszosan változik és ezáltal az érdes felület érzete támad. Az effectus ilyen mechanizmusa különösen szépen van dokumentálva a likopodium porának segítségével, amelynek jelentőségét már Tarján ás Voszka is hangsúlyozta. A likopodium-jjpor-kis érlet, va- ' gyis a pornak váltóáram átvezetésekor történő hí hsiku élrendeződé­se, a bőr felületén is végrehajtható volt, A kis ériét elméleti alapo­zása és a mellékelt ábrák érthetővé teszik, hogy a bőrphenomen alap­ját a Johnson és Rahbek által leirt effectus képezi. A bőr szempontjából plausibilis az a magyarázat, ho^y a szigetelő réteget az"elszaruaodó laphám képezi és hogy a poten­­cial-esés legnagyobb része igy erre a hétegre esik; Így az elektro­sztatikus vonzóerő igyekszik á két elektroit tartalmú bőrréteget egy­máshoz közelíteni, ami váltóáram esetén váltakozó vonzást hoz létre... A munka második részében szerző a bőrt egy kondenzá­torhoz hasonlítja, melynek egyik fegyverzetét a kötőszövet^ a szige­telőréteget a hám képezi. A bőrre tett fémlemez képezi a másik fegy­verzetet a kísérletnél, ami a "kondenzátort1* teljessé teszi. Száraz elektródával mérve a bőr ellenállását, azt találta, hogy a bőr kapacitása Ós ellenállása váltóáramra jelentősen megváltozik. Ez a változás jól kimutatható úgynevezett exponenciális f üggvényekkel. A dermatologia szempontjából fontos körülmény^ hogy bizonyos kórképekben, igy elsősorban s cl er ödémában jellemző típusok mutatkoznak. Különösen skleroderma diffusumban látta a szerző a kezde­ti laposodás utáni újbóli meredekebbé válást. Ez a körülmény a kötő-" szövet állapotának a sclerosis különböző szakában esetleges indikáto­ra lehet. Meg kell azonban jegyezni azt? hogy ennek klinikai megnyil­vánulásai jól megítélhetők és szövettanilag is kimutathatók. A jelenségnek szerző szerint• magyarázata, hogy váltó­áramra a bőr periódusos kisimulással válaszol. Ennek bizonyítása, hogy a kolloid grafit ás ezüst bevonat, valamint sulyterhelés a felü­let növelésével a váltóáramhoz hasonló eredményt ad. Ez látszik alá­támasztani szerző elgondolását és fenti kísérleti adatait. A fizikai ás matematikai rész úgy gondolom inkább fizikus eltoLrálására tartozik. Amennyiben ez kielégítő a disszertáció alapján kéré­sének teljesítését javasolom. , , > Budapest, 196p-július 17« Dr.Földvári Eerenc s.k. egyetemi tanár.11 A \

Next

/
Thumbnails
Contents