Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1962-1963
1962. október 3., I. rendes kari tanácsülés - A Dietetikai Intézet újbóli felállításának kérdése
7 hitelátcsoportositással l,9oo.ooo Ft-ra emeltünk fel. Azzal az Indokolással, hogy ez az összeg a teljes szükségletet nem biztosítja, újabb 1,lop,ooo Ft igényt jelentett be nálam 1963-ra a Müszaici osztály. Amikor a minisztériumi felterjesztés előtt az újabb igényt közelebbről megvizsgáltam, megállapítottam, hqgy ebben az összegben 9oo,ooo t értékű olyan tétel szerepelt, amelynek fedezetét a Minisztérium korábban már biztosította és amelyet a Műszaki osztály már régen megrendelt. Talán az 3em érdektelen a tervezés jelenlegi laza szintjének meg Ítélésénél, hegy egyik befejező-tálaló kiskonyha költségeire a Gazdasági Igazgatóság 43o.ooo Ft-ot kért, amikor azonban ennek a tételnek a tervdokumentációját tételesen megvizsgáltan, kiderült, hogy ennek háromszorosára, l,232.ooo Ft-ra van szükség, ügy érzem, hogy az Orvostudományi Agyetem gazdasági munkáját a múltban nagymértékben nehezítette a megfelelő kapcsolat kiépítésének hiánya a Itinisztériummal, illetve az Egyetem gazdasági szervei által rosszul értelmezett gazdasági függelem. Ebből következett. hqgy a sablonos gazdasági intézkedésekhez a legtöbb esetben minisztériumi hozzájárulást is kértek. Ugyancsak helytelen, hogy egyes igények nemtel je sitésekor a Minisztériummal takarózunk. Ilyen esetek vezettek a legutóbbi párt értekezleten elhangzott két olyan felszólaláshoz, amelyben a Minisztériumot okolták egyes igények nemteljesitéséért. bár - amin utólag a két felszólalás témáját megvizsgáltam - a Minisztérium nemhogy akadályozta volna a két kérés teljsitését, hanem azokat he sszemenően el&égi tette. Meg kell találjuk továbbá az igények elbirálás a súlyozásának helyes módját és biztosítani kell azok ignz ságos kielégítését, mer csak ettől remélhetjük a gazdasági munkával szemben jelentkező bizalmatlanság felszámolását. Ezen a téren, különösen a műszerigényei elbírálása során - sok a vélt, vagy jogos panasz. Biztosítani kell a gazdasági apparátus munkájában a gyors, megfontolt és szakszerű elhatározás t és intézkedést. Elfogadhatatlan az olyan intézés például, mint amilyennel a Gondnokság a II. belklinika nucleoscopjához szükséges pétcsövek beszerzését lebonyolította. Az történt ugyanis, hqgy még 1961, ]jíilius 17-én megrendelték a MÜGÉRT-től a mindössze 1.2oo devizaforint értékű csövet, ahonnan csak egy év múlva, 1962. junius 16 án érkezett válasz. 3 szerint ilyen mgren eléseket a diETRTMPEXl.ez kellett volna feladni. Ezt 1962. junius 22-én a Gondnokság megtette, azonban julius 4-én értesített a METRUTPEX, hogy a meg red élt csövekér t az Ci&CER-hez kell fordulni. Miután erre vonatkozó megrendelését julius 6-án a Gondnokság az OUCER-hez feladta, julius 17-én értesítést kapott, hery a kérés a Középgépipari és készletező Kereskedelmi vállalat hatáskörébe tartozik. Ezután s Gondnokság ehhez a Vállalathoz fordult, amely azonban néhány nap múlva közölte, heg y a csövek beszerzéséhez szükséges 1.2oo devizaforint enged ilye zé»e ógyében az gészségüjgyi Minisztérium illetékes. így áll a II. belklinikának ez a kérése és ma ott tai /fvPf