Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1961-1962
1961. szeptember 13., I. rendes kari tanácsülés - Az 1961-62. tanév előkészítése
- 26 Vereckei: egyetemünknek 48 tanszéke van, de mindössze 3o hely áll rendelkezésre az oktatásra, ebből 24 tanterem és 6 különböző helyiség. Ezenkívül 164 marx.szemináriumnak és 145 nyelv órának is kellene helyiséget biztosítani, tehát több mint 5oo csoportnak. Ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy valamennyi tantermet reggel 8-től este 7-ig be kellett tölteni. A hallgatók létszámának évenkénti növekedése tette ezt szükségessé. A tantermek nagyarányú zsúfoltsága miatt a Dékáni hivatalhoz számtalan reklamáció érkezett, úgy hogy a hivatali ügyintéző dr.Szőke személyes vedelmet kért, Dékán úrtól. Sajnálattal kell közölnie, hogy jelenleg egy tantermet sem lehet mentesíteni. Megpróbáltak tájékozódni egyetemen kivül, azonban más egyetemeken közölték velünk, hogy ott még nehezebb a helyzet. A közeljövőben a középiskoláknál is fogunk tájékozódni, de hogy ez eredménnyel fog-e járni, azt nem tudjuk. Az I.évfolyam létszámát 86 fővel emelte a minisztérium. Az h.évet eddig együtt oktattuk, azonban a Ságvári teremet jelenleg renoválják, úgy hogy pl. a kémiai intézet kénytelen hetente kétszer az általános orvosoknak, egyszer a fogorvosoknak, egyszer a német hallgatóknak tartani előadást. Mindezeket azért kivánta elmondani, ho^y hiába kapott a Dékáni hivatal olyan irányú kérelmeket, hogy a tantermekbe beosztott órákat máshova tegyék el, ennek nem tudnak eleget tenni.&sockiqíxXBjEtS; 2CXXXX3C Dékán: lehet, hogy az egyetemen vannak rejtett tartalékok/ Kéri^, szíveskedjenek ezeket bejelenteni, hogy marxista szemináriumot és nyelv órákat el tudjanak helyezni oda. Ezáltal a nagy tantermek tehermentesülnének. Haranghy: bejelenti, hogy pénteken délután/ kliniko- pathologiai üléseket kivannak tartani tantermükben. A tanteremben estig vannak beosztva, kérdezi, ki fog ott ebben az időben felügyelni. 1/2 4 után ellenőrzésre nincs lehetőség. Kéri, akik vezetik gondoskodjanak a tanterem épségéről. Rektor: a nagy létszámemelésnek a tantermi problémákon kivül, van más hátránya is. Pl. mindig üzemben vannak a mikroszkópok..El lehet képzelni, milyen kopásnak van kitéve. Minélfcöbb hallgató kezén megy keresztül, annál nehezebb megállapítani: ki a felelős a rongálásért. Kincs idő arra, hogy ellenőrizni lehessen, olyan nagy a hallgatóság létszáma. Rendkívül nagy kárt okoz, hogy ilyen nagy mértékben igénybe vannak véve a műszerek.