Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1961-1962
1962. március 15., V. rendes kari tanácsülés - Oktatási Reform vitájának folytatása
Javasolja: minden lehallgatott tárgyból, minden félév vegén kötelező vizsga legyen. Ha ez nem lehetséges , akkor legalább azokból; a tárgyakból, amelyekből szigorlat lesz, legyen kötelező kollokvium is. Gegesi &iss: lényegében egyetért Horányi professzor elvtárs felszólalásával, elvileg az az ideális, amit Dékán elvtárs mondott. Azonban ez akkor volna megvalósítható, ha a medikus, akit felveszünk, olyan ember volna, kit nem kényszeriteni kell a tanulásra, hanem örül, hogy tanulhat és elvégzi a tanulás munkádat. - Elő kell venni a 8-1o év előtti vizsgastatisztikát, abból láthatjuk, hogy akkor még decemberben, ill.mágusban is voltak vizsgák. Ma mar lényef esen megjavult a helyzet a 8-lo év előttihez képest. ekünk arra kell törekednünk, hogy akit felveszünk abból legyen képességeinek megfelelő orvos. Ez idő szerint nem lehet ifjúságunkra rábizni a vizsgák kérdését. iueg kell találnunk a módját, hogy az oktatók több szigorúsággal, következetesen és lehetőleg minden tanszéken egységesen ellenőrizzék a napi oktatást. Akkor lehetne beszélni a vizsgák ilyen formában való bevezetését, mint azt dékán elvtárs ismertette. De ehhez a tanársegédek nagy munkája szükséges. - Ha hallgatóinkra hagyjuk, akkor V.even fognak zömmel bukni gyógyszertanból, kórbonctanból, mivel mégis ez a két tárgy a legnehezebb tárgy. Ez viszont nem lesz jó. - Egyétert azzal, hogy nem lehet emelni a szigorlatok számát, hogy nem lehet minden tárgyból vizsga, de akkor az ellenőrzés módját kell megváltoztatna pl. ennyi... és ennyi boncolási jegyzőkönyvet kell elvegezni a hallgatónak, hasonlóan ahhoz, mint ahogy a műszaki egyetemen bizonyos számú kötelező rajzot kell elkészíteni. A tanfegyelem igen súlyos problémája, hogy hallgatóságunk már decemberben, ill. a második félévben már áprilisban nem jár előadásra, mert a hallgatóság a vizsgatárgyakból készül. Ennek ellenére sem kéri hogy pl. gyermekgyógyászatból, legyen kollokvium, bár a tervezetben szerepel. Mindkét gyermekklinika lemond erről a kollokviumról. Dékán: más lesz a helyzet talán, ha előirjuk, hogy az első félévi kollokviumok tanaijmentesseghez, ösztöndíjhoz stb kellenek és 12 óraszám szükséges ehhez. Gegesi &jss: sajnos ez nem általános kihatású, csak bizonyos rétegeket érint. - Abban nem ért egyet Horányi professzorral, hogy minden félévben vizsga legyen. Dékán: javasolja, hogy a tantárgyak vitája után, a szigorlatok és kollokviumok rendjét és számát meg- egyszer nézzék végig.