Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1960-1961

1960. november 10., II. rendes kari tanácsülés - "Irányelvek a felsőoktatás reformjához" című vitaanyag megvitatásának folytatása

13 Egy aggodalom is fenn áll az egy-két évi fizikai munka bevezetése esetén: ha egy-két évig kiesik a pályázó a tanulásból, féló', hogy később nehe­zen zökken bele a tanulás mechanizmusába. Ez elkerülhető azonban, ha a napi 8 órai munkaidő helyett 6 órai munkát biztosítunk és tanfolyamokat szervezünk számukra, ahol pótolni tudják azokat az ismereteket, amelyeket a középiskolában nem kaptak meg. Dékán: az érettségi utáni fizikai munka vitájában először azt kell tisztáznunk: mi a célja az érett­ségi utáni fizikai munkának? Az irányelvek ezt nem fogalmazták meg pontosan, A kibővített egyetemi tanácsülésen foglalkoztak ezzel a kérdéssel és az ottani felszólalásában ezt igy fogalmazta meg: az élet, a szocializmust épitő társadalmunk életének megismerése. Sajnos, meg kell állapítanunk azt, hogy jelenleg iskoláink' ban elszakad az ifjúság az élettől. Még az élet hierarchiáját sem ismeri. Ez a probléma közóp- és felsőszinten egyaránt fenn áll. A reform célja: bevinni az életet az iskolákba. Tegyük iskola- rendszerünket életszerővé. Középiskoláinkban szó van jelenleg az 5+1 oktatásról, ami ugyancsak ezt a célt szolgálja. Ha érettségi után egy-két évet dolgozik az ifjú, ez még nem oldja meg az életszerűség problémáját. Ez csak "foltozás", a megoldást az hozza: olyan legyen egész oktatási rendszerünk közép- és felsőfokon is, hogy szerves része legyen életünknek, szocializmust epitő társadalmunknak. Amikor az egyetemi felvételt megelőző munkáról beszélünk, helyesen akkor • járunk el, ]aa nem mint rész-problémát nézzük, hanem ezt is az oktatási reform egésze szempont­jából vizsgáljuk. Az "életszerűséget" illetően nyilván egyetemünkön is vannak problémák, mégis előnyösebb helyzetben vagyunk talán, mint más egyetemek. Az orvosképzés ugyanis nem szakadhat el az élettől, a medikus tanulmányi során folyamatosan kapcsolatban v^n a betegekkel /nyári kórházi klinikai gyakorlat, a klinikai tárgyak gyakorlati órái/ és igy a társadalommal is.

Next

/
Thumbnails
Contents