Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Kar - tanácsülések, 1958-1959
1958. október 1., I. rendes kari tanácsülés - Fegyelem kérdése, fenntartása az egyetemen
Az elmúlt évben miad jobban és jobban elértük azt, hogy a tanszékek a hallgatósággal nemcsak a oktatásban, hanem emberileg is szorosabb kapcsolatba kerültek. Ha fegyelmezésről volt 3zó, mert hiszen erre elkerülhetetlenül sor kerül néha, maguk a tanszékek intézkedtek. A hallgatóság is általában fegyelmezettfebb és ebben - úgy vélem - a KISZ általános hatásának van n gy szerepe. Én a magam részéró'l arra próbálom^ ráneveL ni a hallgatókat, hogy minden tanulmányi ügyben először a tanszékkel tisztázzák a problémákat, mert üss ott sokkal egyszerűbb a dolgok elintézése mint akkor, ha a dé án közvetitésére van szükség. Hs valaki betegség, vagy más érthető és halaszthattlan ügy miatt el»z«U.aszt va- lamitj tartsa emberi kötelességének az illető tanszéknél azt igazolni. A tanszékek oktatói viszont ne legyenek el- nézők, szoktassák fegyelmezett magatartásra a fiatalokat. Terjedjen ez ki modorra, a külsőre egyaránt. A Rektor elv társnak intentiója szerint minden terminust, előadásra vagy vizsgákra vonatkozzon is, legmesszebbmenően úgy állítottuk össze, hogy a hal]g at5 k munkáját megkönnyitsük. Viszont a legmesszebbmenően ragaszkodjunk a fegyelemhez. Helyes, ha - mint az Anatómiai Intézet is tette - már az év elején felhívta egy csoport fegyelmezetlenségére a figyelmet. Kérem azt is, hogy a hallgatósággal való foglalkozás és nevelés érdekeben vegyék igénybe a jól működő KISZ szervezetet, tartsanak tanszékek kapcsola tot az évfolyam KISZ titkáraival. Tisztelt Kari Tanács ! Látszólag közhelyekről beszéltem, de nem is akartam mást