Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1983-1984/3
1984. március 27., rendkívüli egyetemi tanácsülés - I. Az egészségügyi felsőoktatás távlati fejlesztési irányai, feladatai.
4 Tömböl: korszerűen oktatni. Azt hiszem ezt szükséges az anyagban kiemelni. Másik nagyon fontos dolog, tartalmi vonatkozásban a szakmai tárgyak és a nem szakmai tárgyak aránya. A legutóbbi tanácsülések egyikén szóba kerültek a vizsgák, a vizsgákkal kapcsolatban a kevés idő. Erre a tanácsülésre hoztam egy kimutatást, hogy az ÁOK-n az elmúlt esztendőkben a második idegen nyelv, a plusz egy nyelvóra, a szociológia, a psychológia és még egyebek bevezetésével az óraszám 416 órával nőtt, és ebből az oxiológia a 36 órájával az egyetlen szaktantárgy. Javasolnám, hogy nem egyszerre, de fokozatosan a középiskolás reformtervekkel párhuzamosan, igen is tegyünk egy nyelvet középfokon kötelezővé a felvételnél. A második idegen nyelvet pedig hagyjuk szabadon választhatóan, nem kötelezően, hanem a lehetőséget adjuk meg a hallgatónak erre. Biztositanunk kell, hogy az a szakmai gyakorlat,amelyet a hallgató az Egyetemen szerez valóban elégséges legyen a szakma gyakorlásához. Az ellenőrzési módszerek kialakitásával kapcsolatban úgy érzem ez az a terület, ahol nagyobb önállóságot kell a hallgatóságnak biztosítani. Tudom, kicsit veszélyes szabadon engedni vizsgáztatás szempontjából a hallgatókat, de ugyanakkor ez elő fogja segiteni a tehetséges hallgatók szabadabb útját. A módszereket úgy érzem bizzuk a klinikák, intézetek tapasztalataira. Ugyancsak egyet lehet érteni a kollégiumok szerepével, de a kollégiumok fejlesztésére is kell gondolni és nemcsak elsősorban épületfejlesztésre gondolok, hanem olyan fajta lehetőség megadására is, hogy a kollégium szerepét a nevelésben megerősítsük. Ezért biztositanunk kell, hogy oktatók legyenek ezekben a kollégiumokban, hogy a kollégisták szakmai fejlődését elősegítsük. y