Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1983-1984/1
1983. november 1., rendkívüli egyetemi tanácsülés - Javaslat a felsőoktatás fejlesztésére. - Mellékletek.
2. A tanulmányi követelmények szerepe a képzési folyamat szervezésében A szabatosan körülírt követelményrendszer állandóan tartson tükröt a képzésért felelős szervek elé. A képzésnek e "kimenet" felől való szabályozása tegye lehetővé a központi szabályozással óhatatlanul együttjáró, szükségtelen kötöttségek oldását és azt, hogy az intézmények, az egyes oktatásiszervezeti egységek feladatukat a mindenkori dologi és személyi feltételekhez igazodva oldják meg. Tegye lehetővé továbbá a helyi adottságokhoz igazodó tanulmányi tömbök /blokkok, modulok/ összeállítását, a társadalmi szükségleteket és az egyéni törekvéseket figyelembe vevő szakosított tanulmányok folytatását, kiemelkedően tehetséges hallgatók számára egyéni tanulmányi tervek kialakítását. A képzés jellegétől, időtartamától, a helyi lehetőségektől függően a feltétlenül szükséges minimális mértékben kell megszabni a kötött foglalkozások óraszámát. Ez egyetlen intézménytípusban sem haladhatja meg a heti 25-35 órát. A felszabaduló időt egyéni tanulásra, illetve 'fakultatív kiegészítő tanulmányokra, az erre rászorulók tanulmányi támogatására kell fordítani. Az optimális arányok kialakításához az egyes képzési ágak szakértő testületéi intézménytípusokra lebontott, konkrét Útmutatással szolgáló irányelveket adjanak. A képzés szabályozása biztosítson a hallgatóknak kellő szabadságot ahhoz, hogy maguk válasszák meg az egyes tanulmányi követelmények teljesítésére való felkészülés módját és - ésszerű határok között - időbeosztását. A szükséges tankönyvek, tanulmányi segédletek, a megfelelő szakirodalom és felszerelés birtokában kapjon megfelelő teret a normatívák teljesítésében a hallgatók önálló munkája. Ha pedig az ehhez szükséges feltételek hiányosak, ez a körülmény késztesse a képzési ág oktatóit és az intézményvezetést a hézagok kitöltésére, - nem csupán a szorosan vett szakmai képzés területén, hanem az ún. általánosan kötelező tárgyak körében is. 19