Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1982-1983/1
1982. szeptember 12., doktorrá avató nyilv.rendkívüli ülés
8 önök is jól tudják, hogy nincs befejezett képzés, az élet minden már meglévő tudáson túllép. Egész életükben szükségük lesz tehát arra, hogy ismereteiket egyre újabbakkal gyarapítsák, állandóan képezzék magukat. Lesznek majd természetesen gondjaik, nehézségeik is. Lesz, hogy úgy érzik, bonyolult világunkban egyre nehezebb tájékozódni, cselekedni. De ne csüggedjenek el ilyenkor se. A hasznos, a nép egészségét javitó, az orvostudomány fejlődését szolgáló elgondolásaik megvalósításában nem lesznek egyedül. Mindenkor támaszt lelnek majd az egészségügyi intézmények vezetőitől, tapasztalt kollégáktól. Igényeljék, kérjék mások segítségét, és segítsenek mindenütt, ahol lehet, ahol tudnak. Ne felejtsék el, hogy Önök az egészségügy tiszti karához tartoznak. Meg kell tanulniuk vezetni is. Hadd idézzem a költőt, Váci Mihályt: "Nem elég útra lelni, az utón menni kell! Egyedül is! Elsőnek, elől indulni el! Nem elég elindulni, de mást is hívni kell! S csak az hívjon magával, aki vezetni mer!" Kedves fiatal Barátaim! Hazánk szocialista fejlődésének ma olyan szakaszában vagyunk, amikor az anyagi termelésben és népünk életkörülményeinek javításában eddig elért vívmányainkat kell megszilárdítanunk és a jövőbeni fejlődésünk feltételeit kell megalapoznunk. Szűkös anyagi lehetőségeinket megtoldhatjuk tudással, lelkiismeretes, szorgalmas munkával, áldozatvállalással, a társadalom, hivatásunk öntudatos szolgálatával. önök ma itt arra is esküt tettek, hogy minden igyekezetükkel előmozdítják a Magyar Népköztársaság megerősödését és fejlődését. 33