Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982/2
1982. március 30., V. rendes egyetemi tanácsülés - folytatólagos - Mellékletek (folytatás).
J. SoO-IS -a meggyökeresedett szokás és az előítélet is. # Az egyetemi káderutánpótlás fő forrása az évenként Egyetemre kerülő 3o-4o fiatal diplomás. Kiválasztásukkal, nevelésükkel, szervezettebben, nyíltabban és demokratikusabban való foglalkozás fontos feladat. Kívánatos, hogy a klinikákra kerülő fiatalok a szakmai képzésük során legalább 1 évet elméleti intézetben dolgozzanak. A szakmai programot az illetékes tanszékvezetők egyeztessék. Az Ifjúsági Bizottság, a KISZ és a karok ezt a tevékenységet kisérjék figyelemmel. Fokozni kívánjuk az oktatókkal szembeni szakmai- politikai követelményeket, mert csak ezáltal érhetjük el a társadalmi elvárásokat. Erősítenünk kell a gazdasági, igazgatási ügyvitel területén is a kádermunkát, különös figyelmet fordítva az utánpótlás kinevelésére. Egyetemünk első ízben van abban a helyzetben, hogy 1981—1985—ig terjedő időre káderutánpótlási- képzési és továbbképzési tervezettel rendelkezik. Azért csak tervezettel, mert az Egészségügyi Minisztériummal csak 1981. decemberében sikerült egyeztetni. Az Egészségügyi Minisztérium kritikai megjegyzéseit, valamint saját tapasztalatainkat figyelembevéve a tervezetet felül kell vizsgálni, szükség szerint módosítani, kiegészíteni és ezután az illetékes állami és pártszervhez jóváhagyás végett előterjeszteni. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy bizonyos területen az utánpótlás nincs megfelelő szinten és számban biztosítva, más területeken és szakmákban viszont túlképzés tapasztalható. Ezeket a hiányosságokat és ellentmondásokat minél előbb meg kell szüntetni és szükséges intézkedéseket meg kell tenni.