Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1981-1982/1
1981. október 20., I. rendes egyetemi tanácsülés - Napirend előtt: Csizmadia Ferenc gazdasági főigazgató nyugalomba vonulása. - 1. Javaslat az egészségügyi ellátásról és fejlesztésének feladatairólszóló 1979. nov. 11-i Politikai Bizottság határozatából következő egyetemi feladatokra. - 2. Javaslat az igazgatási és szervezési osztályvezetői állás betöltésére. - 3. Javaslat gazdasági főosztályvezetői állás betöltésére. - 4. Bejelentések, egyéb ügyek. - Határozat. - Mellékletek.
- 9 -A magunk részéről egységes területet nem kaptunk, amelyet legalább szakmailag minden vonatkozásban a magunkénak mondhatunk. Az előbb emlitett általános elv, ami a gyakorlatban magától értetődik, szintén nem teszi lehetővé a szorosabb összehangoltságot. Meg kell elégednünk azzal, hogy csak egy bizonyos szakmai irányitást próbáljunk gyakorolni. Itt is vannak problémák, mert a tanácsi vezetés részéről különböző igények jelentkeznek. Pl. elvárják tőlünk, hogy kimenjünk Ráczkevére helyettesíteni, sőt olyan tényező is felmerült, hogy örüljenek a klinikákon lévő szakorvosjelöltek, hogy lehetőségük adódik kötelező orvosi tevékenység ellátására, mert előirás a körzetben eltöltött idő. E tárgyban a főváros olyan mértékű torlódást jelzett, amely lehetetlenné teszi az idő rövidsége miatt orvosaink szakvizsgaletételét. Lényeges, hogy az integráció a jobb betegellátást szolgálja. A közelmúltban sor került egy klinikai gyógyitási értekezlet megrendezésére, ahol klinikai rektorhelyettesek, ill. illetékes szakemberek vettek részt. Itt felvetettem az egyes klinikák problémáit, mint pl. a III. Belklinika sérelmezi, hogy a koronáriaőrző ellátás akut. 40 ezer lakost érint a kérdés, területileg Vecsés, Üllő, stb. is ide tartozik. A koronáriaőrző-ügyelet nem volt másképpen megszervezhető, csak úgy, hogy kettősség nyilvánul meg a III. Belklinika viszonylatában. Gráf professzor, klinika igazgató joggal sérelmesnek találja ezt az állapotot. Ezek a jelek, amiből csak egy példát ragadtam ki, - mutatják, hogy komolyabb változtatásra nem kerül sor. Azt meg kell mondani őszintén, hogy a szétszórtság változatlanul fennmaradt minden klinika vonatkozásában érvényes, ugyanakkor elsőbbséget kell engednünk a terület lakosságának betegellátásában. Más kérdés, hogy esetleg belemélyedve - bár ehhez sem jogom, sem lehetőségem nincs - vizsgáljam meg Pest megye lakosságának egészségügyi ellátását szervezés szempontjából. Az illetékesek azt állítják, hogy a lakosság betegellátásában ez a lehetőség a legjobb - jobban nem tudnak, tehát ezeken és ezeken a területeken igénylik a klinikák bevonását. Megfogalmazást nyert az is, hogy szinte példa nélkül áll az elmúlt évtizedek gyakorlatával szemben, hogy a klinikák kínál gatták magukat Budapestnek, és Budapest egyértelműen visszautasított bennünket. • / •