Budapesti Orvostudományi Egyetem - tanácsülések, 1978-1979
1978. október 11., II. rendes egyetemi tanácsülés - Napirend előtt: Bejelentések - I. Gyógyszertani Intézetbe kiírt két egyetemi tanári pályázat elbírálása - II Bőrgyógyászati Klinika igazgató-egyetemi tanári álláspályázat elbírálása - III. Szakdidaktikai és Oktatástechnikai Csoport vezetői állására kiírt e. tanári pály. elbírálása - IV. Marxizmus-Leninizmus Intézetben meghírdetett e.docensi pályázat elbírálása - V. A kiadandó Munkavédelmi Szabályzatról tájékoztatás
1971/72-ben pedig államközi csereegyezmény keretében Parmában dolgozott 3 hónapon át. 1976-ban visiting professzori minőségben a new yorki Albert Einstein College of Medicine-en tett látogatást, és tartott előadásokat. Tudományos munkásságának hazai elismerését az 1973-ban elnyert akadémiai jutalom, és az 1978-ban elnyert akadémiai dij jelzi, mig munkásságának nemzetközi értékelését mutatja, hogy a Nemzetközi Pharmacologiai Társaság Counciljának tagjává, és a Neuroscience folyóirat szerkesztő bizottsági tagjává választották. Kitűnő szervező képességét mutatja, hogy a Minisztérium XI. Tudományos Főosztálya előbb szaktanácsadóként bevonta munkájába, majd főosztályvezetőhelyettesi kinevezést nyert. Egyetemi feladatkörét másodállásban azóta is ellátta, ás kinevezeése esetén előzetes^miniszteri hozzájárulással egyetemi tanári feladatkörét is másodállásban kivánja ellátni. Kinevezése esetén várható, hogy még intenzivebb kutató munkát végez, és munkacsoportjának tevékenységét minisztériumi elfoglaltsága mellett is úgy irányitja,■hogy az az elmúlt éveknél is eredményesebb és gyümölcsözőbb lesz. A Bizottság egyhangúlag javasolja Dr. Vizi E. Szilveszter docensnek a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetébe egyetemi tanárrá történő kinevezését 3*/ A Bőr- és Nemikórtani Klinikán meghirdetett tanszék' vezető egyetemi tanári állásra 1 pályázat /Dr. Rácz István egyetemi docens/ érkezett. Dr. Rácz István orvosi diplomájának megszerzése /1947/ után ezen a Klinikán kezdte meg működését. 1950-ben, mint fiatal szakorvos a Magyar Néphadsereg Központi Kórházába került, ahol 1957-ig dolgozott; ezt követően a Fővárosi Bőr- és Nemibeteg Gondozó Intézet kötelékéy ben, majd annak igazgató főorvosaként tevékenykedett. 1446.